Himalája Expedíció

Jelen blogot lezártuk. A "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozat további híreit, a magyar és nemzetközi hegymászás történéseit a 4bakancs.com hegymászó portálon követhetik nyomon.

A Himalájában eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttéről Erőss Zsolt Arénának nevezték el a székelyföldi város sportcsarnokát - közölte pénteki számában a Hargita Népe című napilap.

A csütörtök esti névadó ünnepségen jelen volt a Kancsendzönga csúcsról való ereszkedés közben májusban elhunyt hegymászó édesanyja, felesége és két gyermeke, Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozat vezetője, valamint Bogya Zoltán, a Magashegyi Menedékház Egyesület vezetője, aki csapatával Kolozsvárról Csíkszeredáig futva tette meg az utat az elhunyt hegymászó emlékére.

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusán, májusban fogalmazta meg javaslatát, hogy a sportcsarnokot Erőss Zsoltról nevezzék el.

"Az ő példájából kiindulva tudjuk mi is valóra váltani az álmainkat. Csíkszereda emléket állít az első székely-magyarnak, aki a legmagasabbra jutott" - mondta a polgármester.

A névadó ünnepséget az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) hagyományos vándortáborának keretében rendezték meg. A Csíkszerda melletti Csíkszépvízen ezen a héten zajlik a 22. EKE Vándortábor, a Kárpát-medence legnagyobb természetjáró tábora, ahol a több száz résztvevő előtt Erőss Zsoltnak is előadást kellett volna tartania.

"Erőss igazi székely volt: konok, kitartó, bátor, de ugyanakkor szerény. Tudta, hogy az emberi lét túl kell mutasson a létfenntartáson, de ő nem a hírnévért mászott. Innen üzenjük a Himalájának, hogy magyarjaink, székelyeink még nála is magasabbak" - mondta a megemlékezésen Dezső László, az EKE elnöke.

Kollár Lajos felidézte: a Kancsendzöngán szóba került a közintézmények elnevezése is, ekkor mondta Kiss Péter, aki Erőss Zsolttal együtt odaveszett az expedíción, hogy "akkor
lesz jó világ, amikor közintézményeket hegymászókról is el fognak nevezni".

A csíkszerdai Erőss Zsolt Aréna névadó ünnepségén a jelenlévők együtt nézték meg Tőzsér Ádám, a Hópárduc talpra áll című, Erőss Zsoltról szóló dokumentumfilmjét - írta a Hargita Népe.

Máté István fotói

Az alábbi interjú a Gombaszögi Nyári Táborban 2013. július 19-én rögzített beszélgetés alapján készült. A rendezvényen Kollár Lajos és Jaro Dutka tartott előadást a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció-sorozatról. A szöveghűség miatt az eredetileg szlovák nyelven elhangzott válaszok fordítása során minimális stilisztikai változtatásokat eszközöltünk. Az interjút   Lőrincz Yeti Adrián, szlovákiai magyar újságíró, szakíró készítette.

Milyen általános állapotban voltatok a csúcstámadás megkezdésekor, és milyen hangulatú volt az expedíció?

Dutka: Előbb a kérdés második részére válaszolnék. A hangulat kiváló volt, nagyon optimisták voltunk. Az előző hetekben kiépítettük a C1, C2 és C3-as táborokat. A C3-asban egy éjszakát töltöttünk, tehát jól akklimatizálódtunk. Aztán az időjárás hosszú időre rosszra, szelesre fordult. Ezen periódus alatt nem mászhattunk, így pihenésre és a csúcstámadás elkészítésére fordítottuk az időt. Ez idő alatt is folyamatosan kondícióban tartottuk magunkat, mégpedig az alaptábor körül tett hosszú sétákkal. Egészségileg is rendben voltunk, mindössze én éreztem a csúcstámadás előtt torokfájást, és kissé köhögtem is.

Mi a véleményed az expedíció és a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciók szervezettségéről, eredményeiről?

Dutka: Személy szerint két expedíción vettem részt, ám a lehetőségekhez mérten természetesen figyelemmel kísértem azokat az expedíciókat is, amelyeken nem vettem részt. Véleményem szerint szervezettségüket a standard, jó színvonal jellemezte, erről tanúskodik magas fokú sikerességük is. Az eredményekről talán nem kell túl sokat beszélnünk. Különösen Magyarország szerte ismert, hogy Zsolt 9 nyolcezres csúcsot mászott meg, ami önmagáért beszél. A sportszerűség megőrzése érdekében a magyarok nem használtak oxigénpalackot, és nem vették igénybe magashegyi teherhordók, serpák segítségét sem. Úgy vélem, erre joggal büszkék.

Szerinted a csúcstámadás – annak ellenére, hogy szokatlanul hosszú időt vett igénybe – viszonylag rendben zajlott? Tapasztaltál-e valamilyen rendellenességet?

Dutka: A csúcstámadás nagyon kedvező időjárási feltételek mellett zajlott. Példaként főleg azt említeném meg, hogy a csúcson, tehát közel 8600 méteres magasságban a hőmérséklet alig -20 fok alatt mozgott, és a magassághoz képest gyenge szél fújt. Ilyen magasság esetében ezek a feltételek rendkívül jónak mondhatók. Ez jól látszik a csúcsfotókon, az időjárás egyszerűen szinte ideális volt. A csúcstámadás főként azért tartott sokáig (közel 24 óráig), mivel ezzel egyidőben zajlott a meredek szakaszokon a fix kötelek kihelyezése. Az együttműködésről szóló egyezség értelmében ezt a munkát a serpák végezték. Mindkét magyar hegymászó nagyon jó fizikai és mentális állapotban volt, tehát ebből a szemszögből sem kifogásolható a csúcstámadás.

Hogyan és milyen időközönként történt a kommunikáció a két mászó és az alaptábor között?

Dutka: Egy-két óránként, ezt nem lehet pontosan megmondani; a fiúk mindig akkor jelentkeztek be, ha kényelmes és biztonságos helyre értek. A kommunikáció és kapcsolattartás érdekében az alaptáborban a rádióállomás folyamatosan be volt kapcsolva, vételre volt állítva és nagyon gondosan volt töltve, hogy a kommunikációban ne lépjenek fel zavarok. A fiúk adóvevői ki voltak kapcsolva, csak a rádiózás idejére kapcsolták be azokat. Ez az általános gyakorlat; tudatosítani kell, hogy a táborokban a hegymászóknak energiatakarékossági okokból ki kell kapcsolniuk az adóvevőiket.

A csúcs elérése utáni történéseket fel tudnád idézni?

Dutka: Rádión jelentkeztek be, örömmel fogadtuk a hírt.

Este 8 órakor, amikor Zsolt jelezte, hogy baj van, mit tettetek?

Dutka: Azonnal megpróbáltunk kapcsolatba lépni Péterrel és más, a csúcsról lefelé tartó hegymászókkal. Mindehhez a saját adóvevőnkön kívül a koreaiakét és a Carlos Soria-ét is igénybe vettük. Ezen kívül műholdas telefonon keresztül próbáltunk kapcsolatot létesíteni, de sajnos valamennyi, a csúcsról lefelé tartó mászó energiatakarékossági okokból az adóvevőjét és a telefonkészülékét is kikapcsolta. Mindezt késő éjszakáig folytattuk.

A folytatás reggel fél 6-kor hogyan zajlott?

Dutka: Reggel hat óra előtt ismét Carlos Soria táborába mentünk. Próbáltunk valakit elérni a C4-es táborban, de ez több próbálkozás után sem sikerült. Carlos Martinez Garsiát, Carlos Soria csapatának orvosát sikerült elérnünk. Ő az idő tájt a C3-as táborban tartózkodott. Megígérte nekünk, hogy igyekezni fog elérni valakit a C4-es táborban, és segít megszervezni mindazokat a lépéseket, amelyek hegymászó-társaink megsegítését céloznák. A C4-es táborban mások mellett az olasz csapat orvosa, egy doktornő is ott volt. Ez idő tájt magam is beszéltem adóvevőn Zsolttal. Azt mondtam neki: a C4-esben mindenki alszik, senkivel sem lehet kapcsoltba lépni. Zsolt azt mondta: annak ellenére is jól érzi magát, hogy az éjszakát a táboron kívül töltötte, és készen áll arra, hogy lassan megkezdje az ereszkedést a C4-es felé.

A mentés vagy segítség érdekében mit tettetek? Megtettetek minden tőletek telhetőt? Mi a véleményed a himalájai, nyolcezres mentési lehetőségekről?

Dutka: Előbb a kérdés második részét válaszolom meg. 8000 méter fölött is mindig van lehetőség mentésre, és mindannyiunk halaszthatatlan kötelessége, hogy megkíséreljük menteni a barátainkat. A hegyekben a segítségnyújtás – és ez alól a 8000 méter fölötti magasságok sem képeznek kivételt – azon etikai értékek egyike, amelyekre a hegymászás filozófiája épül. A másik oldalon el kell mondani, hogy nagy magasságokban a mentés mindig nagyon nehéz és a lehetőségeket az adott helyzet határolja be. A Kancsendzöngán olyan helyzet állt elő, hogy a C3-as és a C4-es táborokban kizárólag a csúcsról lefelé tartó hegymászók tartózkodtak. Valamennyien igényes, hosszadalmas és kimerítő mászást tudhattak maguk mögött a C4-esből a csúcsra, majd vissza a C4-esbe. Tehát valamennyien leírhatatlanul fáradtak voltak. A C3-asban és a C4-esben nem volt olyan csapat, amely a csúcsra készült volna, s ne lett volna kifáradva. Egy ilyen csapatnak lett volna elég ereje a mentési akcióhoz. A másik körülmény, amely ez esetben a mentés lehetőségeit befolyásolta, az volt, hogy már éjjel három további hegymászó zuhant le és lelte halálát a kuloárban. Egy ilyen tragédia jelentősen befolyásolja a hegymászók pszichikáját az adott térségben. Egy ilyen tragédia után rendkívül problémás bárkit is motiválni, hogy térjen vissza a hegy felsőbb térségébe segíteni és menteni. Tudatosítani kell, hogy ilyen extrém magasságban a mentés során a mentőcsapat valamennyi tagja életveszélynek van kitéve. Még nem beszéltem a mentési akció időigényességéről. A laikusok nem tudatosítják, hogy nagy magasságban a mentés idő szempontjából is nagyon igényes. Mivel ritkább a levegő, 6500 méter fölött nem lehet helikoptert igénybe venni. Az alaptáborból nagyjából 8300 méteres magasságig az út egy kipihent, a fáradtság jeleit nem mutató csapat számára is legalább három napig tartana, de talán tovább is. Rövidre fogva: az emberi erő ezekben a magasságokban erősen behatárolt. S hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk-e a mentés érdekében? Igen!!! Mindent megtettünk, ami embertől kitelhet. A magasabban fekvő táborokban tartózkodó egyénekkel való kapcsolatteremtésre tett kísérleteken kívül nagyon magas pénzjutalom kilátásba helyezésével is próbáltuk elősegíteni barátaink mentésének megszervezését. Műholdas telefon segítségével kapcsolatba léptünk Mingma Sherpával, aki egy ügynökséget vezet, és segítségét kértük. Mingma Sherpa megígérte: mindent megtesz annak érdekében, hogy az Everest térségében, ahol akkor épp tartózkodott, serpákból álló mentőcsapatot szervezzen, akik képesek lesznek segíteni barátainkon. Helikopterrel akarta őket a C2-es táborba szállítani, hogy időt és energiát takarítsanak meg. Sajnos ez a mentési kísérlet sem sikerült.

Milyen állapotok uralkodtak a hegyen ez időben?

Dutka: Ezt már harmadik válaszomban leírtam; nagyon jó idő volt és az előrejelzés alapján az elkövetkező 2-3 napban s kedvező időjárással lehetett számolni.

Megítélésed és tapasztalásod szerint Peti segítette Zsoltot?

Dutka: Igen!!! Egyértelműen igen. Péter az ereszkedés egy bizonyos fázisában tudatosította, hogy Zsolt nem ereszkedik tovább, így visszafordult a csúcs felé. Ezt egy beszélgetés során a csúcsról aláereszkedő Mingma is megerősítette, aki találkozott Péterrel. (Nem arról a Mingmáról van szó, aki légi mentést ígért nekünk.) Péter még éjjel visszamászott a kuloárban, és találkozott Zsolttal. Ezt a tényt természetesen a fiúk is megerősítették az egyes rádió-beszélgetések során.

Látható volt e Peti és Zsolt reggel korán a korner környékén, a kuloár vége felé?

Dutka: A hegymászó-párost utoljára reggel kilenc óra előtt láttam a sarok környékén. Ez után egy időre felhők takarták el a kilátást, majd amikor ismét jobbra fordult az idő, és láthatóvá vált az adott térség, már csak egy hegymászó látszott.

Néhányan úgy vélik, hogy Peti már éjszaka kicsúszott és meghalt, bár látni senki nem látta…

Dutka: Nem, biztosan nem. Péter valamikor reggel 9 és 9.30 között zuhant le a kuloárban.

Mi a véleményed arról, hogy Niedenbach Ákos, aki soha nem járt expedícióban és a Himalájában sem, följelentette az expedíciót és Lajost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért?

Dutka: Mivel nem ismerem Niedenbach Ákos urat, nem tudom megítélni szakmai rátermettségét és alkalmasságát, hogy ilyen összetett ügyben nyilatkozzon. Abszolút érthetetlen számomra a Kollár úr ellen tett büntető feljelentés. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy Kollár Lajos úr az expedíciók szervezése során legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen járt el. Vezetése alatt a magyar expedíciós hegymászó-csapatok sok sikert értek el. Nem tudom elképzelni, hogy Kollár Lajos úr tudatosan elmulasztott volna valamit vagy tudatosan olyan, rossz döntést hozott volna, amely negatív kihatással lehetett volna az expedíció kimenetelére. A lehetőséget megragadva nyilatkoznék azokról a döntésekről, amelyek alapján az expedíció működött. Kollár Lajos úr nem viselkedett despota vezetőként, aki eltántoríthatatlanul bazírozott volna döntései vagy utasításai betartásán. Minden komoly dologról, az egyes mozzanatokról és az expedíció menetének egészéről is hosszas vitákat folytattunk. Mindannyian mindig nagyon gondosan és felelősségteljesen álltunk hozzá bármilyen problémához, így határozottan nem hárítható át a bűnösség Kollár Lajos úrra. Csapatként működtünk, hoztunk közös döntéseket, és közösen voltunk készek döntéseinkért vállalni a felelősséget is. Legfőképp azonban nagyon jó barátok voltunk és maradunk is örökre. A Kancsendzöngán nagy tragédia játszódott le, amely során öt barátunkat veszítettük el, hiszen nem feledkezhetünk meg a két fiatal serpáról és a dél-koreai hegymászóról sem. Tehát öt barátunkat veszítettük el, s ezt óriási traumaként egész életünkben cipelni fogjuk. Hihetnek nekem, tudom, miről beszélek. A legnagyobb veszteséget azonban természetesen a fiúk családja érzi, hiszen nem tértek haza, s már soha nem is térnek. Éppen ezeknek az embereknek van szükségük – joggal – nyugalomra, hogy az óriási veszteséget legalább részben feldolgozhassák. Tudom, hogy a Kollár Lajos úr ellen tett büntető feljelentés miatt a tragédiával továbbra is tele lesz a magyar média, traumatizálva a közvéleményt, de főképp a legközelebbi hozzátartozókat és barátokat.

A magam részéről megismétlem: a Kancsendzöngán öt barátomat veszítettem el, s ezt a veszteséget sosem fogom tudni feldolgozni.

Azoknak, akik nem tértek vissza a hegyről, kívánom: lelkük találja meg örök nyugalmát; családjuk, közeli barátaik fogadják őszinte részvétemet.

Az interjú eredetije szlovák nyelven:

Dutka: Podľa možností sme všetko urobili pre záchranu našich priateľov

Nasledovné interview bolo vyhotovené na základe rozhovoru, vedenom v Gombaseckom letnom tábore dňa 19. júla 2013. Podujatia sa zúčastnil Lajos Kollár a Jaro Dutka, ktorí hovorili o expedíciách „Maďari na osemtisícovkách sveta“. Kvôli zachovaniu identickosti odpovedí, ktoré pôvodne odzneli v slovenčine, sme pri preklade do textu zasiahli do minimálnej miery.

V akom stave ste boli pred tým, ako ste zahájili vrcholový útok na Kančendzongu a aká nálada vládla medzi členmi expedície?

Dutka: Odpoviem najskôr na druhú časť otázky. Nálada bola vynikajúca a veľmi optimistická. My sme si v počas predchádzajúcich týždňov vybudovali tábory  C1, C2, a C3. V C3 sme prespali jednu noc, takže sme boli dobre  aklimatizovaní. Potom prišla dosť dlhá perióda nevhodného, veľmi veterného počasia. Počas tejto periódy sme nemohli pôsobiť na kopci,  a tak sme ju využili na odpočinok  a prípravu  vrcholového útoku. Aj počas tejto  periódy zlého počasia sme sa stále udržiavali  v kondícii dlhými prechádzkami v okolí základného tábora. Zdravotne sme tiež boli v poriadku, akurát ja som tri dni pred  útokom začal pociťovať bolesti hrdla a mal som mierny kašeľ.

Aký je Tvoj názor na expedície „Maďari na osemtisícovkách sveta”, najmä čo sa týka ich organizovanosti a výsledkov?

Dutka: Osobne som sa zúčastnil na dvoch expedíciách, ale samozrejme som v rámci možností sledoval aj expedície, na ktorých som sa nezúčastnil osobne. Podľa môjho názoru boli organizované na štandardne dobrej  úrovni a svedčí o tom aj vysoká úspešnosť expedícií. O výsledkoch expedícií asi netreba veľa hovoriť. Najmä v Maďarsku sú chronicky známe, Zsolt  mal vylezených 9 osemtisícových vrcholov a to hovorí za všetko. Pre zachovanie a dodržanie vysokej športovej úrovne Maďari organizovali svoje expedície bez použitia prídavného kyslíka a nevyužívali pomoc výškových šerpov. Myslím, že boli  a sú na to právom hrdí.

Prebehol podľa Teba vrcholový útok – i napriek tomu, že trval dlhšie, než zvyčajne – v poriadku? Vyskytlo sa niečo, čo by si mohol označiť ako neobvyklé?

Dutka: Vrcholový útok prebiehal vo veľmi dobrom počasí. Ako príklad by som uviedol hlavne to, že na  vrchole, teda vo výške takmer 8600 metrov, bola teplota len pár stupňov pod -20 stupňov a aj vietor bol na tú výšku veľmi slabý. To sú podmienky pre takúto výšku naozaj mimoriadne dobré. Je to dobre vidieť na vrcholových fotkách, skrátka počasie bolo takmer ideálne. Dĺžka vrcholového útoku smerom na vrchol (takmer 24 hodín) bola zapríčinená skutočnosťou, že súčasne s útokom prebiehalo aj zaistenie strmých úsekov fixnými lanami. Toto robili na základe dohody o spolupráci šerpovia. Obaja maďarskí horolezci boli vo veľmi dobrej fyzickej aj mentálnej kondícii takže ani z tohto pohľadu niet čo vrcholovému útoku vytknúť.

Ako a v akých časových intervaloch prebiehala komunikácia medzi dvomi lezcami a základným táborom?

Dutka: Každú 1-2 hodiny, nedá sa to povedať presne, chlapci sa ozvali vždy keď boli na pohodlnom a bezpečnom mieste. Pre dobrú komunikáciu  a možnosť spojenia bola rádiostanica v základnom tábore  vždy zapnutá na príjme a veľmi starostlivo nabíjaná aby nemohli nastať problémy s komunikáciou. Chlapci mali svoje vysielačky vždy vypnuté a zapínali ich iba počas rádiovej relácie. Je to  bežná prax, treba si uvedomiť, že horolezec pôsobiaci  v horných táboroch musí vysielačku vypínať aby šetril energiu v baterkách.

Mohol by si niekoľkými vetami opísať, čo sa udialo bezprostredne po tom, ako Zsolt a Péter dosiahli vrchol? 

Dutka: Ohlásili sa nám vysielačkou a bola to veľmi radostná správa. Povedali, že sú v poriadku  a po urobení pár fotiek ihneď začnú zostupovať.

Čo ste urobili večer o ôsmej, keď ste sa od Zsolta dozvedeli, že má problémy?

Dutka: Okamžite sme sa pokúsili skontaktovať s Petrom, ale aj s ostatnými horolezcami zostupujúcimi z vrcholu. Robili sme to pomocou našej vysielačky, ale aj pomocou kórejskej a tiež rádiostanice Carlosa Soriu. Ďalej sme sa pokúšali kontaktovať pomocou satelitného telefónu, ale bohužiaľ všetci horolezci zostupujúci z vrcholu mali rádiostanice aj telefóny kvôli šetreniu batérií vypnuté. Toto prebiehalo do hlbokej noci.

Ako prebehlo pokračovanie ráno o pol šiestej?

Dutka: Ráno ešte pred šiestou sme opäť išli do tábora Carlosa Soriu. Pokúšali sme sa kontaktovať niekoho v C4, ale to sa nám aj napriek mnohým pokusom nepodarilo. Podarilo sa nám skontaktovať s Carlos  Martinéz Garsia, to bol lekár v tíme Carlosa Soriu. Ten bol v tom čase v C3. Sľúbil nám , že aj on sa bude pokúšať kontaktovať niekoho v C4 a organizovať kroky, ktoré by viedli k pomoci našim horolezcom. V C4 bola okrem iných horolezcov aj pani lekárka z talianskeho tímu. V tom čase som sa aj ja osobne rozprával cez rádiostanicu zo Zsoltom. Povedal som mu, že v C4 ešte všetci spia  a nie je možné sa s niekým skontaktovať. Zsolt mi povedal, že aj napriek noci strávenej mimo tábora sa cíti dobre, a že je pripravený pomaly zostupovať smerom k C4.

Čo ste urobili, aby dvom lezcom bola poskytnutá okamžitá pomoc či záchrana? Urobili ste všetko, čo v tej chvíli bolo možné? Aký je Tvoj názor na možnosti záchrany horolezcov v Himalájach vo výškach nad 8000 metrov?

Dutka: Odpoviem najskôr na druhú časť otázky. Možnosti záchrany vo výške nad 8000 metrov sú vždy a je nekompromisnou povinnosťou všetkých sa o záchranu svojho kamaráta pokúsiť. Pomoc v horách, a mám na mysli aj vo výškach nad 8000 metrov, je jedna zo základných etických hodnôt, na ktorých je filozofia horolezectva postavená. Na druhej strane treba povedať, že pomoc vo vysokých výškach je vždy veľmi  ťažká  a vždy je veľmi limitovaná danou situáciou. Na Kanchendzonge nastala situácia, že v táboroch C3 a C4 boli iba horolezci, ktorí  sa vracali z vrcholu. Všetci mali za sebou náročný, dlhý  a veľmi vysiľujúci výstup z C4 na vrchol  a späť do C4. Takže všetci boli nepredstaviteľne unavení. V C3 alebo C4 nebol žiaden tím, ktorý by sa na výstup na vrchol ešte iba pripravoval  a nebol by unavený. Takýto tím by disponoval dostatkom energie, ktorá bola potrebná na záchrannú akciu. Ďalšia vec, ktorá v tomto prípade ovplyvnila priebeh potenciálnej záchrany bol fakt, že už v noci sa kuloárom zrútili a zabili ďalší traja horolezci. Takáto tragédia výrazne ovplyvní psychiku horolezcov v danom priestore. Po takejto tragickej udalosti je naozaj veľký problém niekoho motivovať aby sa vrátil dohora pomáhať a zachraňovať. Treba si uvedomiť, že každý člen záchranného tímu je pri záchrane v takto extrémnej výške vystavený veľkému nebezpečiu ohrozujúcemu jeho vlastný život. Ešte som nehovoril o časovej náročnosti takejto záchrannej akcie. Laici si neuvedomujú, že záchrana vo veľkej výške je aj časovo veľmi náročná. Helikoptéra sa vo výške zhruba nad 6500 metrov nedá použiť pre riedky vzduch. Cesta aj odpočinutému  a neunavenému záchrannému tímu zo základného tábora do výšky  zhruba 8300 metrov by trvala  najmenej  3 dni, možno aj viac. Skrátka ľudské sily sú v takýchto výškach veľmi limitované.

A či sme urobili maximum pre záchranu? Áno!!! Urobili sme všetko, čo bolo v ľudských možnostiach.  Okrem pokusov kontaktovať ľudí v horných táboroch so snahou o zorganizovanie záchrany našich kamarátov aj za pomoci prísľubu veľmi vysokej finančnej odmeny. Pomocou satelitného telefónu  sme kontaktovali Mingmu Sherpu, riaditeľa agentúry a požiadali sme ho o pomoc. Mingma Sherpa nám sľúbil, že urobí všetko preto, aby v oblasti Everestu, kde sa práve v tej chvíli nachádzal, zorganizoval záchranný tím šerpov, ktorí nebudú unavení a budú schopní pomôcť našim horolezcom. Chcel ich doviezť pomocou helikoptéry a vysadiť ich v C2, aby ušetrili čas a energiu. Bohužiaľ ani tento pokus o záchranu sa nepodaril.

Aké podmienky vládli v tom čase na vrchu?

Dutka: O tom som už písal v tretej odpovedi, bolo veľmi dobré počasie a aj predpoveď počasia na nasledujúce 2-3 dni bola veľmi priaznivá.

Podľa Tvojho názoru a zistení mohlo sa stať, že Peter pomáhal Zsoltovi?

Dutka: Áno!!! Jednoznačne áno. Peter si v určitej fáze zostupu uvedomil, že Zsolt nezostupuje a začal sa vracať smerom k vrcholu. Potvrdil mi to v rozhovore  aj Mingma, ktorý sa vracal z vrcholu a Petra stretol. (To nie je ten istý Mingma, ktorý nám prisľúbil  leteckú záchranu.) Peter sa  ešte v noci vrátil hore kuloárom  a stretol sa zo Zsoltom. Tento fakt samozrejme potvrdili aj naši chlapci v jednotlivých rádioreláciách.

Videli ste Petra a Zsolta skoro ráno v okolí rohu (korner), na konci kuloáru?

Dutka: Dvojicu našich horolezcov som posledný krát videl ráno pred deviatou v oblasti rohu. Potom sa na nejaký čas výhľad zatiahol oblakmi  a keď sa  opäť vyčasilo a zo základného tábora opäť bolo vidno daný priestor, bolo vidieť už iba jedného horolezca.

Niekoľký sa domnievajú, že Peter ešte v noci spadol a zomrel, hoci nikto to nevidel. Aký je na to Tvoj názor?

Dutka: Nie, to určite nie. Peter sa zrútil dolu kuloárom niekedy v čase medzi 9-9.30 hod. ráno.

Aký je Tvoj názor na to, že Ákos Neidenbach, ktorý sa nikdy žiadnej expedície nezúčastnil a nebol v Himalájach, podal trestné oznámenie na expedíciu a na Lajosa kvôli ohrozeniu z nedbanlivosti pri výkone povolania?

Dutka: Nepoznám pána Ákos Neidenbacha, takže  neviem posúdiť jeho odbornú zdatnosť a spôsobilosť sa k takto zložitej veci vyjadrovať. Podanie trestného oznámenia na pána Kollára je pre mňa absolútne nepochopiteľné.  Som skalopevne presvedčený, že pán Kollár Lajoš pri organizovaní expedícií robil všetko podľa najlepšieho vedomia a svedomia. Pod jeho vedením dosiahli maďarské expedičné  horolezecké tímy veľa úspechov. Neviem si prestaviť, že by  pán Kollár Lajoš vedome niečo zanedbal alebo by vedome prijal zlé rozhodnutie, ktoré by mohlo mať negatívny vplyv na priebeh expedície. Pri tejto príležitosti sa ešte vyjadrím o prijímaní  jednotlivých rozhodnutí, podľa ktorých expedícia fungovala.  Pán Kollár Lajoš nebol despotický líder, ktorý by neoblomne bazíroval na dodržiavaní  jeho rozhodnutí alebo príkazov. O všetkých vážnych veciach, o jednotlivých postupoch a aj o celkovom behu expedície sme viedli dlhé diskusie. Vždy sme všetci veľmi starostlivo a zodpovedne pristupovali k riešeniu akéhokoľvek problému,  a tak sa rozhodne nedá klásť vina len na plecia pána Kollára Lajoša. Pôsobili sme tam ako jeden tím, spoločne sme rozhodovali a spoločne sme boli pripravení niesť za naše rozhodnutia  zodpovednosť.  Hlavne sme ale  boli  a navždy aj ostaneme veľmi dobrí kamaráti. Na Kanchendzonge sa stala veľká tragédia a my sme stratili  piatich kamarátov, lebo netreba zabúdať ani na dvoch mladých šerpov  a horolezca z Južnej Kórei. Skrátka stratili sme päť kamarátov a toto si už navždy budeme niesť ako obrovskú traumu celým životom. Môžete mi veriť, že viem o čom hovorím.  Najväčšiu stratu ale samozrejme pociťujú rodiny chlapcov, ktorí sa domov nevrátili a už sa nikdy nevrátia. Práve títo ľudia potrebujú a právom si zaslúžia pokoj, aby sa s touto obrovskou stratou mohli aspoň čiastočne vyrovnať. Viem, že vďaka podaniu  trestného oznámenia na pána Kollára  Lajoša bude táto tragédia aj naďalej plniť maďarské médiá a traumatizovať tak verejnosť, ale hlavne najbližších  rodinných príslušníkov  a blízkych kamarátov.

Za seba už nakoniec len zopakujem, že na Kanchendzonge som stratil päť kamarátov a s touto stratou sa nikdy nevyrovnám.

Dušiam chlapcov, ktorí sa  z  kopca nevrátili prajem, aby našli večný pokoj, rodinám  a blízkym priateľom prajem úprimnú sústrasť.

Török Zsolt

A Nanga Parbat 8125 méteres csúcsának megmászása után az alaptáborban interjút adó erdélyi magyar hegymászó első mondatával Erőss Zsoltra emlékezik. A 4bakancs.com hegymászó portálnak elmondta, hogy ismerték személyesen egymást és eltűnésüknek híre már az expedíció indulása előtt ismerté vált számára. A hír nagyon megviselte és igen rossz előjelnek tekintette.

A teljes interjú itt hallgatható meg.

Az elmúlt napok fáradalmai kapcsán Török kiemelte: nem volt nehezebb, mint amire számítottak, csak maga a mászás nagyon nehéz és hosszú. A Nanga Parbat a világon a legnagyobb szintkülönbségű csúcs, 4.500 métert kell mászni az alaptáborból, míg más nyolcezer méter feletti csúcsoknál ez csak 2.500-3.000 méter.

A nyolcezer méter feletti csúcsoknál megszokott 2-3 táborral szemben itt 7 tábor kellet építeniük, ami ugyancsak rengeteg energiájukba került. Nagyon sok felszerelést kellett felvinni, kiépíteni az utat. „Senki más nem volt a hegyen, csak mi. Igazi klasszikus kis expedíció volt, nagy eredménnyel, nem volt külső segítségünk" – összegezte a hegymászó.

Komoly mászóteljesítmény jelent, amit a Török Zsolt által vezetett Nanga Parbat 2013 expedíció véghezvitt, mert ezen az útvonalon - Rupal oldal, Schell útvonal - még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. Két román expedíció tett kísérletet korábban, sikertelenül, magyar expedíció pedig még nem is próbálkozott. A csúcsra feljutni a magyar expedíciók közül is csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir oldalon új variánst mászott. Ráadásul az idei szezonban ők az egyetlenek, akiknek sikerült a csúcsra állni: a Diamir oldali alaptáborból a terrorista támadás miatt a pakisztáni hatóságok mindenkit leparancsoltak a hegyről és az alaptábort lezárták, a Rupal oldalin pedig csak ő expedíciójuk próbálkozott.

A Nanga Parbat 8.125 m-es magasságával a kilencedik legmagasabb hegycsúcs a világon, a Himalájában, Pakisztán és Kasmír határán fekszik. A Rupal oldal a hegy legnagyobb, legnehezebb, legtechnikásabb oldala, ennek megmászása nemzetközi viszonylatban is komoly teljesítmény.

A “Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciókhoz hasonlóan ők is az alpesi tiszta mászást preferálják: nem használnak oxigén palackot, nem veszik igénybe serpák segítségét, sőt fix köteleket sem: mindent ők maguk cipelnek fel és rögzítenek.

A teljes interjú itt hallgatható meg.

Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye, Kollár Lajos a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozat vezetője valamint több mint ötven hegymászó és tisztelő jelenlétében 2013. július 6-án emléktáblát avattak Erőss Zsoltra emlékezve a Bákás-szorosban lévő Oltár-kő tetején. 

Wass Albert Üzenet haza című versének elszavalása után Domokos Jenő evangélikus lelkész tartott igehirdetést és emlékezett meg Erőss Zsoltról és Kiss Péterről.

A megemlékezés szövege a képek alatt elolvasható.

Igehirdetés Erőss Zsolt az Oltárkőn elhelyezett emléktáblájának leleplezése alkalmából

2Tim 4, 7-8

A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr az igaz bíró ama napon. De nem csak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. Ámen.

Kedves barátaim. Az élet életveszélyes, mégpedig annyira, hogy a földi életbe mindenki belehal.

Ezen sajnos nem tudunk változtatni. Azon viszont igen, hogy hogyan halunk bele ebbe az életveszélyes dologba, az életbe.

Idén január első hetében, egy istentisztelet sorozatot állítottam össze hegymászótanfolyam témával és a következő pontokat jegyeztem fel magamnak vázlatként az utolsó alkalomra:

Téma: hegymászó balesetek

Ige: Mózes a Sínai hegynél, a 10 parancsolat, a két kőtábla története, Mózesnek is fel kellett mászni a hegyre.

Elmondandó gondolatok: Erőss Zsolt története, hétköznapi életben történő balesetek tragédiák, esetleg lavinák.

Nagyjából fél évvel ezelőtt, amikor arra a vasárnapra tűztem ki ezt a témát, hegymászóbalesetek, amely Zsolt halálát követte, nem gondoltam volna, hogy ez a téma ennyire aktuális lesz. Akkor arra gondoltam, hogy majd mesélek Zsolt balesetéről, amikor elvesztette az egyik lábát és arról, hogy hogyan állt ismét talpra és ment vissza a hegyekbe. És arra gondoltam, hogy ez nagyon jó hasonlat lesz majd arra, hogy a saját hétköznapi életünkben is történnek balesetek, tragédiák, de a hegymászó, vagyis az Istenbe hívő ember kap elegendő erőt ezeknek a nehézségeknek a leküzdésére. És szép zárása lesz ez a sorozatnak, megtanultunk hegyet mászni, megtanultunk hívő emberré válni, Isten pedig megsegít ezen az életúton.

Ez így is van, azonban Erőss Zsolt ma halott. Erőss Zsolt és Kiss Péter elérték a Kancsendzönga 8586 m magas csúcsát több mint 24 órás mászás után. Lefele jövet viszont Zsolt nagyon kimerült és sem ő, sem Kiss Péter nem érték el a legfelső négyes tábort. Eltűntnek nyilvánították őket, ez abban a magasságban azt jelenti, hogy meghaltak.

A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr az igaz bíró ama napon. De nem csak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.

Az élet olyan életveszélyes, hogy abba mindannyian belehalunk. Ki ágyban, párnák közt, ki betegségben, rákban, szívinfarktusban, ki autóbalesetben, ki természeti katasztrófában, ki végső elgyengülésben, ki nagy magasságban megfagyva vagy szakadékba zuhanva.

Az élet életveszélyes, mindenki belehal a földi életbe, de nem mindegy, hogy ezt a nemes harcot, ezt a futást, az életet hogyan éljük…

Ami megmarad, azok az emlékek.

És mivel, amikor eltávozik közülünk valaki, akkor saját magunkat siratjuk és a közös emlékeinket, hadd meséljek el én is egyet-kettőt, amikor most saját magamat és Zsolttal közös emlékeimet siratom.

Siratok egy füttyszót.

A Retyezát hegységben voltunk téli táborban a Gentiana menedékházban. Utolsó előtti nap ketten átmentünk a gerinc túloldalára a Bucura tó melletti menedékhelyre, hogy ott éjszakázzunk. Zsolt és a többi táborlakó a menedékházban maradt.

Éjszaka nagyon elromlott az idő, nagy vihar kerekedett és felhő lepte be az egész környéket. Reggel is tartott ez az idő, de útnak kellett indulnunk, mert aznap vége volt a tábornak és mindenki indult haza. A nagy ködben és viharban eltévedtünk. Visszamenni a menhelyhez már nem lehetett, a szél befújta a nyomainkat és nem találtuk volna meg olyan látási viszonyok között a kunyhót. Csak előre lehetett menni, az eddigi irányt tartva…de merre. Ekkor szólalt meg az a bizonyos fütty. Zsoltnak a füttye. Elénk jött, várt a gerinc alatt, tudta nem lesz könnyű ebben az időben átkelni a gerincen. És ha a nagy fehér ködben az ember nem is lát, de a fütty hallatszik és irányt mutat. (A következő hónapban összeszedtem összegyűjtött pénzem és vettem egy GPS-t.)

Siratok egy beszélgetést Zsolt betegágyán.

Vagyis nem volt beteg, csak akkoriban amputálták a lábát. Végignéztem ahogyan a riporterek sorakoznak szobája ajtajánál és értetlenkedve kérdezik, hogy miért döntött úgy, hogy vágják le a lábát. Zsolt hiába magyarázta, hogy így fog tudni majd ismét teljes életet élni, így fog tudni visszatérni a hegyekbe, máskép csak bicebóca, sánta maradna és egyébként is az élet értelmét nem a testi alkatrészeink határozzák meg, hanem a belső értékek. De a riporterek leragadtak a fizikai, a testi értékeknél.

Siratok egy mászást, itt ezen a helyen a Békási szorosban, az Oltárkő megmászását.

Miután megmásztuk a szikla utat (Keleti gerinc) és a fal aljától az autóhoz gyalogoltunk kissé viccesen jegyezte meg Zsolt miközben egy patakon kellett átkeljünk. Na látod, ezzel a műlábammal ezt nem tudom megtenni, hogy kövekről kövekre ugráljak és úgy keljek át a vízen…de legalább nem szorít többé a mászócipő.

Emlékek, ezek maradnak meg nekünk azokról, akik eltávoztak. És az fáj, hogy az emlékünknek már nincs meg a földi párja.

De vajon ha majd mi is belehalunk a földi életbe, ha befejezzük futásunkat, milyen momentumok, milyen emlékek maradnak meg a hátramaradottakban? Vagy talán még fontosabb, milyen emlékek jutnak eszébe majd az Istennek, amikor meg kell majd állanunk az ő színe előtt.

Eszébe tud-e majd jutni az Istennek, hogy a hitet megtartottam.

A hegymászó életben ki vagy téve különböző veszélyeknek. Van esély arra, hogy balesetet szenvedj. Ott van például Zsolték esetében a nagy magasságban lévő oxigénhiányos levegő, amely egy helyben ülve is folyamatosan emészti fel a mászó szervezetét. Ott van télen a lavinaveszély, vagy a kőomlás veszélye, ott van a hirtelen időjárás változás veszélye, ott van egy óvatlan lépés és az egyensúly elvesztésének veszélye. Ezek mind a hegyek reális, meglévő veszélyei, amelyeket el lehet kerülni, ha nem megyünk oda.

De vajon így elkerüljük a veszélyt?

Véleményem az, hogy a hétköznapi életnek is megvannak a hasonló rizikófaktorral rendelkező veszélyei, csak ezeket megszoktuk és könnyebben elfogadjuk.

Aki már be mer ülni egy autóba, legalább olyan veszélyben van, mint hegyi környezetben. De ott van annak a veszélye is, hogy sétálsz a járdán és elcsap egy autó. Vagy lehet inkább nem is mész ki a házból bezárkózol és jól elhízva lassan adja fel a szíved a szolgálatot nem az oxigénhiányos környezet miatt, hanem a „táplálékdús” környezet miatt.

Én úgy gondolom, hogy a keresztyén élet, a hitben való élet is ugyanilyen veszélyes. Pontosan ezért merek párhuzamot húzni közte és a hegymászó élet között.

Ott van az óriási veszélye annak, hogy bűnt követsz el. És ez folyamatosan kísért. A bűnnek pedig hasonlóak a következményei, mint a hegymászó baleseteknek…végső soron a halál. De már nem a földi halál, hanem a kárhozat.

Az élet veszélyes, ezek a veszélyek folyton ott leselkednek ránk, de nem mindegy, hogy hogyan élünk ezen veszélyek közepette. És nem mindegy, hogy mire emlékeznek majd, ha eljön a végső veszély pillanata.

Ha arra emlékszik Isten, hogy a nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, akkor életünket megmentettük az örök életre, ahol már nincsenek földi veszélyek. Ámen.

2013. július 6.

Domokos Jenő

evangélikus lelkész

Zajzon

Barabás László fényképe

2013. június 25-én megtartotta a meghallgatást a Kancsendzöngán történ tragédiáról és annak lehetséges okairól a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség. A maratoni, majd három órásra nyúlt megbeszéléstFarkas Péter, a szövetség elnöke hívta össze és vezette le. Kollár Lajos, a “Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozat vezetője mellett jelen volt Sterczer Hilda hegymászó, Erőss Zsolt felesége (és két gyereke Gerda és Csoma), Babcsán Gábor, a szövetség tiszteletbeli tagja, Fucskó László magashegyi mászó, Futó Endre, a szövetség hegymászó szakágának vezetője, Kunos Gábor, a szövetség magashegyjáró szakreferense, Péterváry Gábor, a Hegymászó Bizottság utolsó vezetője valamint a sajtó részéről Barabás László (4bakancs.com) ésGrimm Balázs (Magyar Nemzet).

A hegyen történtek részletes összefoglalása után a megjelentek több pontosító kérdést tisztáztak (Kiss Péter felkészültsége, a hosszan elhúzódó mászás okai, a mászók által vitt vízmennyiség stb.), majd a magyar magashegymászás jövőjéről beszélgettek, kitérve a hegymászás jelenlegi magyarországi helyzetére, népszerűségére, sajtóval való viszonyára. 

Megállapodtak abban, hogy a történtekről a közeljövőben közös nyilatkozatot tesznek közzé, valamint Kiss Pétert a hegyen tanúsított önzetlen magatartása miatt Fair Play-díjra jelölik. 

További információ:4bakancs.com

Újabb cikket közölt a 4bakancs.com, a lentebbi olvasói levél a Magyar Nemzet 2013. június 4-i számában jelent meg Csókay András tollából.

Magyar nagypéntek a Himaláján

„Senkinek  sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért” olvashatjuk János Evangeliumában Krisztus mondatait. A 10 napja folyó magyar Golgota Nepálban, mostanra vált szakrálissá, amikor a szombati hírportálok leadták, Kollár Lajos expedíció vezető pontos leírását a Himalájában történt tragikus események utolsó óráiról, a két meghalt magyar hegymászóval történt utolsó telefonbeszélgetések alapján. Eddig főképpen az emberi erőfeszítés értelméről való pozitív polemizálás vagy a szánakozás ill. kritikák hangjai voltak hallhatók a tragédiával kapcsolatban. Barátaimmal eddig is abszolút csúcspontnak tartottuk, amit Erőss Zsolt és Kiss Péter tett. 

Kollár Lajos és Vincze Szabolcs sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt a Nemzeti Színházban, ahol újságírók és szakmabéliek kérdéseire válaszolt. 

Seres Sándor fényképei

Újabb szakmai elemzést tett közzé a 4bakancs.com. Most Tarjányi István hegymászó osztja meg gondolatait az eseményekről, magashegyi hegymászásról, kommunikációról, szakmai precizitással definiálja a dehidratációt és az oxigénes mászást. Olvassátok itt!

2013. június 4-én a "Magyarok a világ nyolcezresein" Kancsendzönga (8586 m, Himalája-Nepál) 2013 Expedíció megérkezett a Liszt Ferenc (Ferihegy) repülőtérre. Június 6-án sajtótájékoztatót tart.

Kollár Lajos és Jaroslav Dutka megérkezik

Kollár Lajos újságírók gyűrűjében

Jaro

(Fotók: Barabás László)

Peti fölér a csúcsra

Peti a csúcson szerel, mellette Bibas és Mario

Peti és Oscar

Zsolt és Mario

Zsolt és Oscar

A 4bakancs.com telefonos (skype) interjút készített a Katmanduban lévő Kollár Lajossal. 

A felvétel itt hallgatható meg, sajnos a rossz internet kapcsolat miatt a minőség nem a legjobb és végén áramszünet miatt hirtelen meg is szakadt.

UPDATE!

Elkészült az interjú második része, itt hallgatható meg.

Kollár Lajos tájékoztatása szerint hat nap utazás után 2013. május 30. este az expedíció (Kollár Lajos és Jaroslav Dutka) megérkezett Katmanduba. A következő napok a hivatalos ügyek intézésével és az összes lehetséges dokumentum begyűjtésével és feldolgozásával fog telni. 

Előreláthatólag június 4-én érkeznek Budapestre, ahol hamarosan sajtótájékoztatót tartanak.

Fotó: Barabás László

Budapest - Szemlő-hegyi-barlang hegymászó és barlangász emlékhely, 2013. május 29.

A Szemlő-hegyen lelt végső nyughelyre Erőss Zsolt és Kiss Péter

Gabay Balázs cikke az mno.hu-n 

A Kancsendzöngán eltűnt Kiss Péter eltökéltségét olimpikonokéhoz hasonlónak titulálták budapesti búcsúztatásakor. Elhangzott, egyelőre nem látni olyan magyar hegymászót, aki be tudná fejezni a nyolcezresek meghódítását. 

Mondhatni stílszerűen, mászni kellett ahhoz, hogy az ember végső búcsút vegyen Erőss Zsolttól és Kiss Pétertől. A Kancsendzöngát meghódító, az ereszkedés közben eltűnt két magyar hegymászóra több százan emlékeztek szerda este, a Szemlő-hegyi-barlang fölötti dombon. A magaslaton egy jókora obeliszk áll, melyre tucatnyinál több nevet véstek már fel, ők a magyar hegymászó- és barlangászközösség jeles képviselői voltak. Az emlékhelyet övező kődarabok – mindegyik egy-egy elhunyt szellemét hivatott megőrizni – mellett gyertya és mécsesrengeteg gyulladt szerdán. Kollégái, a barlangi mentők, egykori mászótársak és ismerősök búcsúztak el Kiss Pétertől és Erőss Zsolttól.

„Amikor egymás mellett ültünk a föld mélyén egy sziklán, és csak az esővíz csöpögésének egyenletes hangját hallgattuk, egyetlen szó nélkül is tudtuk, hogy életünk egyik legszebb pillanatát éljük át Péterrel” – idézte fel 2007 óta datálódó közös emlékeik közül a legszebbeket Szabó Lénárd barlangi mentő. Méltatásából kiderült, Kiss nem volt mindig közösségi ember, ami eleinte megütközést keltett a társaikra valódi támaszként tekintő barlangászok körében. Ez idővel megváltozott, Kiss megnyílt, és a csoport központi figurájává vált. Ugyanakkor korábbi szemlélete nagyban segítette őt abban, hogy első magyarként megmássza az Alpok összes 4000 méter feletti csúcsát. „Az elszántság, ami benne volt, csak olimpikonjaink eltökéltségéhez hasonlítható” – fogalmazott Szabó. Hozzátette, a vele eltöltött szép idők emlékeiből egy-egy darabot minden mászás alkalmával magukkal visznek majd a barlangász társak. 

– Erőss Zsoltnak a kancsendzöngabeli volt a tizenhatodik Himalája-expedíciója, míg Kiss Péternek az első – hívta fel a figyelmet Vörös László. A Cinó becenévre hallgató 59 éves hegymászó tagja volt az első magyar csoportnak, amely 8000 méter fölé jutott a Himalájában 1987-ben. Az egyik legtapasztaltabb hazai oktató az elhunytak méltatásakor kijelentette: igenis felelősség terheli a szervezőket és az expedíció tagjait is abban, hogy fiatal, kevés 8000 méter feletti ismerettel bíró sportoló is csatlakozhatott az expedícióhoz. Ez korábban nem így volt: a hegymászóknak előbb 5000-es, majd 6000-es és 7000-es csúcsokra is fel kellett kapaszkodniuk ahhoz, hogy 8000 méter fölött próbálkozzanak. Ugyanakkor megjegyezte, Kiss Péter sportemberi és emberi nagyságát bizonyítja, hogy egyrészt feljutott a Kancsendzönga tetejére, majd bevárta Erőss Zsoltot az ereszkedés közben, és a végkimerülés határán is megpróbált segíteni rajta.

A magát a magyar hegymászás archivátorakánt aposztrofáló Kunos Gábor beszédében felsorolta, hogy kik azok, akiknek a nevét azért őrzi a Szemlő-hegyi obeliszk, mert nem tértek vissza az Alpokból, a Himalájából és a pakisztáni csúcsokról. Az MNO-nak a búcsúztatást követően elmondta, bár Erőss Zsolt és Kiss Péter családja minden bizonnyal másképp látja, de a hegymászók is a Kancsendzöngához hasonló helyen képzelték el végső nyughelyüket. – Ettől függetlenül persze ők sem meghalni mentek a Himalájába – fűzte hozzá. Fájó tény, hogy Kiss a legfiatalabb magyar, aki nem tért haza egy külhoni expedícióról.

Hogy a két sportoló halálával mi lesz a sorsa a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatnak, egyelőre nehéz megmondani. A „projekt” – ahogy Kunos is megfogalmazta – Erőss Zsolt teljesítményére épült, hozzá hasonló, nyolcezer feletti tapasztalatokkal rendelkező magyar mászó szinte alig van. Természetesen ezekben a hetekben még nem az a legégetőbb kérdés, hogy mely honfitársunk hódíthatja meg a maradék négy nyolcezrest, de jelenleg nem látni olyan sportolót, aki Erőssék nyomába érhetne.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Szervezésében 16 erdélyi városban gyertyagyújtással és imával tisztelegtek a május 21-én Himalájában eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emléke előtt. Az Új Magyar Szó beszámolója.

Fotó: Toró Attila

Fellegvárról üzentek a Himalájára

Kolozsváron közel háromszázan dacoltak a szemerkélő esővel, hogy leróhassák tiszteletüket az EKE helyi szervezetének tiszteletbeli tagja előtt.

A stílszerűen a kincses város legmagasabb pontján, a Fellegváron megtartott ünnepségen az este nyolc óra után érkezők Himalája népének, a nepáliaknak szokását követve Erőss Zsolt nevét, valamint születésnek és halálának évszámait tartalmazó imazászlókat feszítettek ki, majd gyertyát gyújtottak a két eltűnt hegymászó portréja előtt.

A 8 éves Dávid édesapjával érkezett a megemlékezésre. „Tegnap beszélt Kata tanító néni Erőss Zsoltról és arról, amit számunkra jelent” – mondta a maszol.ro-nak a kisdiák.

Sokáig úgy nézett ki, hogy az 1 éves és 3 hónapos Gyuri lesz a fellegvári megemlékezés legfiatalabb résztvevője, de az édesanyja hátán „közlekedő” kilenc hónapos Zsuzsa fél évvel „rávert”.

Június 29-augusztus 4 között Csíkszépvízen szervezik meg a XXII. EKE Vándortábort, amelyet Erőss Zsolt emléktúrával egészítenek ki. Veress Ágnes, az EKE országos főtitkára a maszol.ro-nak elmondta a rendezvényen részt vesz Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda és két gyerekük, Gerda és Csoma is.

Veres Ágnes olvasta fel Kolozsváron Dezső László EKE-elnök emlékbeszédét, amelyet mind a tizenkét rendezvényen tolmácsoltak.

Beszélget a két székely odafönn

Marosvásárhelyen megtelt a Bod Péter Diakóniai Központ díszterme kedd este azon a gyertyagyújtáson, amelyet az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezett másik 11 város mellett Marosvásárhelyen is.

Erőss Zsolt és Kiss Péter barátai, hegymászók, túrázók, a természet szerelmesei jöttek, hogy gyertyát gyújtsanak, fiatal családok kisgyerekekkel hallgatták a megemlékezőket.

Böjthe-Beyer Barna, az EKE marosvásárhelyi osztályának elnöke szólt elsőként az egybegyűltekhez, felidézte a két hegymászó utolsó sikerét, az azt követő tragédiát, majd beszélt Erőss Zsoltról. „Az EKE főhajtással és gyertyagyújtással tiszteleg előtte” – mondta. Közben fotók peregtek a kivetítőn Erőss Zsolt marorvásárhelyi látogatásairól, előadásairól, a felvételekről, amelyek magával hozott és bemutatott. „2010-ben az EKE úgy biztatta, hogy légy erős Zsolt, most azt mondjuk, hogy légy erős Hilda, Gerda és Csoma” – emlékeztetett Böjthe-Beyer Barna. Erőss Zsolt tagja volt az EKE gyergyói osztályának és tiszteletbeli tagja volt több EKE-osztálynak is.

Nagy Lajos meg-megtörő hangon mesélte el, hogy ő volt az, aki Zsoltot nyolc éves korában először vitte fel a hegyre a Gyilkostónál. Folyamatosan szoros kapcsolatban állt a családdal, megviselte őt is a hegymászó tragédiája.

Végül Kerekes Ibolya, az EKE egyik alapembere osztotta meg gondolatait: Lukács Csaba újságírót idézve azt mondta, Kőrösi Csoma Sándor sírjától jól látható a Kancsendzönga, most jól elbeszélget egymással a két székely.

Az emlékezők az udavarra vonultak, ahol két lampion engedtek fel Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére.

Teltházas megemlékezés Erőss Zsolt szülővárosában

Színültig megtöltötték kedden este a Himalájában eltűnt Erőss Zsoltra és Kiss Péterre emlékező csíkiak a Segítő Mária Líceum dísztermét. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) által szervezett megemlékezésen Szabó Károly, az egyesület csíki elnöke olvasta fel Dezső László EKE-elnök levelét. Dezső szerint hihetetlennek tűnt a hír, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűntek, de ismerve Zsolt képességeit, egy ideig még reménykedtek. "Aztán imádkoztunk, az égre tekintettünk és fohászkodtunk. Rémálom-történet volt az egész. Reményeink szertefoszlottak és csak a hitünk maradt meg, az a hit, amelyet Zsolttól kölcsönözhettünk az elmúlt tíz év alatt.", olvasható többek között a levélben.

A megemlékezésen dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda egykori polgármestere is felszólalt, aki azt mondta, annak ellenére, hogy folyton az ellenkezőjét állította, Erőss Zsolt igenis folyton kihívta maga ellen a sorsot. "Ezt állítom orvosként és olyan emberként is, aki, ha nem a legmagasabb csúcsokat, de másztam hegyet. Mindenesetre egy óriási lélek, aki képes volt arra, ami keveseknek sikerült" – fogalmazott Csedő, aki személyesen ismerte a "Hópárduc" becenevet viselő hegymászót. "Nem hal meg senki, akit nem felejtenek el. Valószínűleg nagyon sokan, nagyon sok helyen emlékezni fognak rá. Talán majd egyszer valaki felfedezi, megtalálja őt, de talán az a legszebb egy hegymászónak, aki egy életet tett fel erre a csodálatos sportra, ha ott marad" – tette hozzá.

A visszaemlékezések után Simó Gáspár lelkipásztor celebrált egy rövid misét, majd azok is mécsest és gyertyát gyújtottak a két hegymászó fényképe alatt, akik egy kissé később érkeztek a megemlékezésre. A megemlékezésen is elhangzott, hogy a csíkszeredai városi sportcsarnok felveszi Erőss Zsolt nevét. A névadó ünnepség augusztus elsején lesz.

 

A 4bakancs.com hegymászó blog hasábjain elindult egy szakmai cikksorozat, ami a Kancsendzönga expedíció eseményeinek megértésével, elemzésével, feldolgozásával foglalkozik. A témában járatos hegymászókat, szakembereket, szakírókat kérnek fel, hogy a történésekről szakmai szemmel elmondják, megírják véleményüket.

Eddig három bejegyzés született: Vincze Szabolcs itt is megjelent összefoglalója, Kunos Gábor igen alapos   kronológiája, amelyben napról-napra leírja a történéseket valamint egy interjú Babcsán Gábor extrém hegymászóval, sziklamászóval. Ez utóbbit itt is közzreadjuk, rengeteg felmerült kérdésre választ kaphatunk:

UPDATE!

Közben egyre több hegymászó bejegyzése kerül fel (Klein Dávid videóinterjúja, Nedeczky Júlia rádióinterjúja, Szlankó Zoltán összefoglalója, Dr. Nagy Balázs, Mécs László valamint Dvorszky Tamás két cikke), érdemes nyomon követni!

Az első magyar, aki elérte az Alpok összes négyezer méter fölötti csúcsát. Kétszer lett „Az év teljesítménytúrázója”, Erőss Zsolttal pedig meghódította a Kancsendzöngát. A Szeretlek Magyarország beszámolója.

Kedves olvasóink, kommentelők, véleménynyilvánítók!

Az elmúlt napok tragikus eseményei mindannyiaunkban rengeteg kérdést vetettek fel és ezeket mindenki a maga módja, vérmérséklete, szájíze szerint fogalmazta meg az expedíció felé. Annyi komment, vélemény, információkérés érkezett (itt a blogon, facebookon illetve egyéb médiában), hogy még elolvasni is sok, nem hogy megválaszolni vagy érdemben reagálni.

Mivel az expedíció a mai napon indult le a hegyről és jelenleg semmilyen formában (sem internet, sem térerő nem nagyon van) nem tudjuk elérni, úgy döntöttünk, hogy egy kérdőív segítségével összeszedjük a bennetek felmerült kérdéseket, szintetizáljuk, és a hazaérkezés után a sajtótájékoztató keretében mindenkinek megválaszoljuk.

Kérjük töltsétek ki a lentebbi kérdőívet, megjelölve a kapcsolódó blogbejegyzést. Lehetőleg egyszerre csak egy kérdést tegyetek fel, hogy semmi ne maradon ki.

UPDATE!

Mivel olyan mértékben elharapódzott a kommentelők körében a személyeskedés, összeesküvés-elmélet gyártás, meterséges feszültség gerjesztés és karakter lejáratási kísérlet, ami már nem tolerálható, úgy döntöttünk, hogy a kommentelési lehetőséget letiltjuk. Mi sajnáljuk a legjobban, de mindenkit arra buzdítanánk, hogy használja a lentebbi kérdőívet.

(Személyes adataitokkal semmilyen formában nem fogunk visszaélni és nem is használjuk fel, csak szeretnénk elkerülni az esetleges személyeskedő névtelen beszólásokat.)

Előre is nagyon köszönjük!

(Külön köszönet az ilka Műhelynek a kérdőív elkészítéséért.)

Vincze Szabolcs, az expedíció szóvivőjének összefoglalója a történtekről:

Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény azonban már az eltelt idő miatt nincs. Kollár Lajos expedícióvezető szerint bele kell törődnünk a két hegymászó elvesztésébe, az expedíciónak pedig le kell vonulnia a hegyről az érkező monszun miatt. Mégis, mi történhetett?

"Most is vannak fenn sherpák kutatni, és a koreait is menteni - írta május 23-án délelőtt Kollár Lajos, a magyar Kancsendzönga-expedíció vezetője. - Ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni. Ugyanott folyik még egy közös mentés a koreai csapat két serpája és egy mászója van komoly bajban. Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek, de nyomuk sincs! Közös az érdek, de nem találják. A Koreaiak a négyes egyik sátrában vannak! Onnan kell őket lementeni! Ők még élnek! Még! Holnap reggel el kell hagyjuk az alaptábort, itt a monszun a sarkunkban. 5-6 nap múlva érünk Kathmanduba!"

Ezek a hírek gyakorlatilag kimondták azt, amit senki sem akart hallani napokig, hogy Erőss Zsoltot és Kiss Pétert elveszítettük a Kancsendzöngán. Az interneten azóta számtalan hír kering, és mindenki úgy érzi, véleményt kell formálnia, még akkor is, ha a kertvégi emelkedőnél magasabbra talán nem is mászott soha életében, ezért nem is tudhatja, hogy valójában milyen hegyet mászni, pláne veszélyhelyzetbe kerülni a Himalájában.

A magyar hegymászás egyik legtragikusabb napját számtalan tényező befolyásolta, melyek végül tragédiához vezettek. A két mászó valóban későn érte el a csúcsot, nepáli idő szerint este hatkor, ami azt jelentette, hogy pár órájuk maradt arra, hogy a sötétedés beállta előtt ereszkedjenek. A döntésért azonban senkit nem szabad hibáztatni. Tény, ez magában hordozta a kockázatot, de a kiveteles képességű hegymászók azért is különlegesek, mert vállalják a kockázatokat még akkor is, amikor senki más nem vállalná. Ezt mindketten megtették már korábban is.

Újabb probléma volt, hogy kevés víz volt a párosnál, pedig ebben a magasságban a folyadékpótlás legalább olyan fontos, minthogy minél hamarabb elhagyjuk a 7000 méter feletti zónát. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Erőss és Kiss jó formában érezte magát a csúcsroham előtt és alatt, ezért annyi cuccot akart magával vinni, ami még nem hátráltatja a haladást ebben a magasságban, és könnyebbé teszi a gyors ereszkedést is. A 8000 méter feletti bivakolás azonban mindent megváltoztatott.

Szerintem két lehetséges forgatókönyv létezik. Az első, hogy mivel kimerültek voltak, nem tudtak leereszkedni a IV-es tábor feletti ún. rámpán, aminek átmászása még egy kipihent mászótól is teljes koncentrációt követel. Ha így van, akkor előbb Kiss Péter, majd Erőss Zsolt csúszott ki, és zuhant le a rámpáról, és mivel testüket eddig nem találták meg, talán ez a valószínűbb verzió. A másik, hogy a kimerültség, és a kétszeri 8000 méter környéki bivakolás már sok volt nekik, és megfagytak a hegyen. Biztosat nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni.

Tény: három nap után nincs esélye annak, hogy élve előkerülnek. Ebben a magasságban ennyi idő túlélhetetlen, és mivel az utolsó napon, mikor még látták Zsoltot, Peti már nem volt képben, ő pedig lassan ereszkedett, az is valószínűtlen, hogy akár más úton érhették el az alsóbb területeket. A keresésükre igyekvő serpák pedig semmi nyomot nem találtak arra vonatkozólag, hogy a 7600 méteren álló négyes táborba elértek, de más csapatok sem bukkantak Zsolték nyomaira. Ezek az információk beszédesek. A hivatalos közlemény szerint eltűntek, és ez a Himalájában egyet jelent azzal, hogy nem kerülnek elő többé élve.

A tragédia után másnap olvastam a veterán Carlos Soria szavait, aki a hegyen lévő expedíciókat hibáztatta, a sajátját pedig igyekezett piedesztálrra állítani. Nem szeretem az ilyen nyilatkozatokat, nem tartom korrektnek még akkor sem, ha van igaszságtartalma. Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. A kirakott fix kötelekért pedig a magyar expedíció is fizetett, a csúcstámadáskor pedig a kettes táborig taposták a nyomot. Nem szívesen hozok most az élet más területéről példákat, de megvédendő a magyar expedíciót, el kell mondanom, hogy ezzel vádolni egy "tisztán mászó" alpinistát olyan, mintha kinevetnénk egy profi atlétát, hogy miért nem doppingol többet, mert így sosem fogja utolérni Usain Boltot. A példa természetesen túloz, de érzékletes szerettem volna lenni.

Erőss Zsolt halála nemcsak Magyarországon, de a világon is visszhangot vált ki. Szomorú, hogy saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. Más országok büszkék egy ilyen emberre, és jól teszik. Magyarország a fotelkommentelők európai paradicsoma, sokak hozzáálása teljesen laikus, rosszindulatú, a hozzáértés tökéletesen kiolvasható hiánya miatt pedig teljesen hiteltelen. Akárcsak azok az információk, melyek felelőtlenül reményt ébresztenek egy ilyen tragikus szituációban.

Én, mint hat éve az expedíció sajtószóvivője és barátja egyet tudok mondani most, a gyász közepette: nagyon köszönök neked mindent Zsolti, életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy jóbarátomnak tarthattalak. Nem mondom el azokat, amiket már ezren elmondtak előttem, de hidd el, még az unokáim is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt, nagyapa barátja, hegyek óriása.

Forrás: expedicio.hu

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy munkatársunk, Erőss Zsolt, az OzoneGPS műsorvezetője, Magyarország vezető expedíciós hegymászója, és Kiss Péter a 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció másik csúcsmászója, a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt.

Annak ellenére, hogy a himalajaexpedicio.postr.hu olvasható helyszíni tudósítások szerint minimális az esély az életben maradásukra, az OzoneNetwork TV összes munkatársa bízik Zsolték kitartásában és szerencséjében. Reméljük, hogy belátható időn belül mégis előkerülnek. Az OzoneGPS című ökó, és felfedező műsorunkat Zsolt nagy szeretettel készítette. Hinni akarjuk, hogy hamarosan visszatér és ismét együtt dolgozhatunk vele. Az OzoneNetwork Televízió vezetősége úgy döntött, hogy amíg nincsenek egyértelmű hírek az eltűnt hegymászókról, addig Erőss Zsolt aktuális, az expedíció indulása előtt pár nappal rögzített műsorai, az expedíciós társai egyetértésével továbbra is adásban maradnak.

A hegymászók május 20-án, magyar idő szerint hétfőn délben jutottak föl a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára. Erőss Zsolt és Kiss Péter több mint 24 órás mászás után érte el a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát. A magyar hegymászók a Kancsendzönga elérésével a világ tizenkettedik, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg a 14 közül. Erőss Zsolt, és társa Kiss Péter napokkal később sem ért le a 7600 méteren lévő 4-es táborba. A két hegymászóért küldött mentőegységek a mai napig nem találják őket.

Most is vannak fenn sherpák kutatni és a koreait is menteni. Ha a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken  sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne.

Ebbe bele kell törődni. Ugyanott folyik még egy közös mentés a koreai csapat 2 serpája és egy mászója van komoly bajban. Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek, de nyomuk sincs! Közös az érdek, de nem találják. A koreaiak a négyes egyik sátrában vannak! Onnan kell őket lementeni! Ők még élnek!  Még!

Holnap reggel el kell hagyjuk az alaptábort, itt a monszun a sarkunkban. 5-6 nap múlva érünk Kathmanduba.

Rossz napra ébredtünk!  A tegnapi remények szertefoszlottak. A rádiókapcsolat megszűnt Zsolttal. Tegnap délután három óra óta nem válaszol a hívásra! Petiről tegnap reggel 8 óra óta nem tudok semmit. Zsolt szerint elindult lefelé előtte. De ez egyáltalán nem biztos!

A biztos az: Nincs rádió kapcsolat, a négyes tábor és környékének átvizsgálása után sincs nyomuk.

Még egy kísérletet tettünk a koreai kollégákkal együtt (akiknek 2 sherpájuk és 2 mászójuk még a 4-es táborban van) egy szervezett, környék és a táborok átvizsgálására ma. Semmi eredmény!

 A "Magyarok a világ nyolcezresein" az alábbi közleményt fogalmazza meg:

A 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt!

Kollár Lajos  - 2013.05.22.

05.21. 10 ó.

Sajnos nem jó híreket kell közöljek!

Tegnap este 6 óra előtt néhány perccel megszólalt a rádió és Zsolt viccelődött: Itt a csúcs, Lalikám merre vagy?

Persze, hogy a kezemben volt, egész nap el sem eresztettem. Örömömben 2x gratuláltam Petinek is, aki hálásan köszönte, de hideg van és adta vissza Zsoltnak, aki megnyugtatott, hogy hosszú volt, jól elfáradtak, de rendben vannak és rögvest ereszkednek is le (mind a hatan: Ők ketten, Oscar a Spanyol, Marió az olasz és két sherpa!) nem marad idő sok fotózásra, meg köd is van!

Rendben, vigyázni lefelé és a rámpánál, majd a négyes tábor elérésénél feltétlenül rádiózzatok!

Jött is a következő rádió Zsolttól 20 órakor: Lali, nagyon legyengültem, nem tudok tovább menni, Péterék előttem, lejjebb vannak 60-100 méterrel. Próbáltam fényjeleket adni, de nem ért semmit!

Ennél jobban régen lepődtem meg, hiszen semmi jele nem volt a  hírtelen erővesztésnek és pont Zsoltnál.Úgy tűnt nálam csak Zsolt lepődött meg jobban.a hangján is éreztem, hogy komoly a baj!
és így maradtunk egész éjszaka, Kb. 8300 méteren -30 fokban.Félóránként beszéltünk a rádión.

Hajnal felé hívott és azt mondta, hogy kicsit összeszedte magát és elindul- lassan lefelé.

Örültem mert a fagyásveszély nagy úr.

1 óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem!

És úgy is volt. Peti átvette a rádiót és elmondta, hogy Zsozsó egy kicsit rossz bőrben van, de masszírozza és lassan ereszkednek lefelé!

Az nagyon jó, Mi pedig Jaroval szervezzük a segítséget és a mentést. Csakhogy, egyetlen embert se értünk el a környéken, mindenki ki volt kapcsolva  a föntlévő sherpákkal együtt!

Pontosabban, az első hírre, este fél kilenckor értesítettük Carlos Soriát és Dr. Carlost a hármasba és el tudtuk érni az olasz doktornőt a négyesbe, hogy riasszon mindenkit akit csak tud, ha módja van rá!

A lefelé jövők még nem érkeztek meg és a táborban rajta kívül nem volt senki! Természetesen a lefelé jövőknek sem volt bekapcsolva semmilyen alkalmatosságuk!

Az érdembeli rádiólánc reggel 8 órakor indulhatott el. Érdemi Sherpát egyet sem lehetett elérni. A csoportoknak , vagy nincs rádiójuk, vagy az akku rossz, vagy egyszerűen nincs bekapcsolva!! Ezalatt Zsolték, lassan araszoltak a rámpa elejéig lefelé.

Közben a kettes tábort elvitte egy lavina és a koreai csapat balesetet szenvedett. Úgy tudjuk meghalt egy koreai és a sherpája. Tehát a baj és a lehetséges? mentés három felé oszlott.

Közben Peti ,vagy lemaradt, vagy leelőzte Zsoltot, mert a látható képen 1 ember maradt. Zsolt nem tudott magyarázatot adni, hiszen a beszéd is nagyon nehezére esett, de folyamatosan, lassan ereszkedett lejjebb. Egészen 8100 méterig. Ott lekuporodott és elaludt.

3 óra múlva, jol hallhatóan pihentebben és jól artikulálva hívott és elindult lefelé a négyes táborba.

Közben sikerült egy 2 tagú, sherpa segítséget megnyerni (tetemes összegért), hogy érje el a négyes tábort holnap reggelre és segítse a fiúkat lejjebb ereszkedni, akár az alaptáborig.

Reméljük, sikerrel !

Végre megvan a magyar expedíciózás történetének 12-ik nyolcezrese! Nepáli idő szerint ma 18:00-kor, több mint 24 órás mászás után Erőss Zsolt és Kiss Péter feljutott a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára.

05. 19. este

Ahogy elterveztük, részben! Azért csak részben, mert Zsolt és Péter nem érték el a nagy melegben a felső négyes tábort, hanem felállítottak egy köztest 7250 méteren. Ezzel természetesen 350 méterrel megnövekszik a csúcstámadás hossza! Nem szerencsés, de nem lehetetlen.

Ma, 19-én este 6 órakor el is indultak, velük tartott 3 koreai mászó. Ők is inkább az esti hűvöset választották. Nemsokára -25 is lesz, nem lesz melegük.

A legújabb jelentés szerint ideális viszonyok lesznek ma estétől holnaputánig a hegyen. remélem minden igyekvő ki tudja használni. Petivel megegyeztem, hogy -nagyjából- 2 óránként bejelentkezik fél percre. Ebből lehet következtetni az állapotára, sebességére és tűrőképességére. Természetesen csak azért, mert első bálozó a környéken és ezen a magassági szinten!

Jaro itt köhécsel és el is indult visszafeküdni a sátrába. Negyon kiütötte magát, de mozog!

Drukkoljunk a fiúknak, jó éjszakát!

KL.

-----------------------------------------------------------------------------------

20-a reggel 9 óra.

Az elmúlt 14 órában folyamatos kapcsolatban voltam a fiúkkal, jó tempóban haladtak fölfelé és föltornázták magukat a hármas élbolyhoz. koreai, olasz! Együtt érték el a nagy rámpa végét és kezdték volna a csócstraverz szikla útját, de a sherpák lemaradtak és nem helyeztek el fix köteleket (ez volt a múltkori megbeszálés lényege!!) a kitettebb helyeken, hogy ne kelljen külön kötélbiztosítást használni! Meglepő fordulat.

A csapatok meglepődtek is vagy 1 órán keresztül, mely helyzet hajnali fél öt körül eléggé fagyás veszélyes a -30 fokos hidegben áldigálni és új stratégiát kidolgozni. Persze ehhez a sherpás-oxigénes népség nem alkalmas, ehhez mászók kellenek. Be kell vállalni egy 200 méteres, biztosítás nélküli fölmenetet 8300 méteren.

A két magyar a 4 koreai és a 3 olasz bevállalta és haladnak a sziklás, kitett traverzban fölfelé. Persze ez erősen lelassítja a tempót, de megy. Lefelé, fáradtabban egy kicsit kényesebb, de körvonalazódik egy rövidköteles megoldás, hogy mégse teljesen biztosítatlanul kelljen lejönni.

Itt tartunk! Zsolt és Peti fáradtak, de jól vannak és rójják a métereket fölfelé. Még kb. 3 óra a csúcs! Az időjárás kitartani látszik!

KL.

Dr. Szabó Levente a BAZ Megyei kórház kiváló traumatológusa, a "Magyarok a világ nyolcezresein" a Manaslu expedíció végén, 2009 május 19-én, a IV-es tábor elérése előtt kicsúszott és halálos balesetet szenvedett.

Zsolt és Peti a hármas táborban pihennek, jól vannak és holnap reggel araszolnak tovább a négyes tábor felé.

A hegyen jó a hangulat és kiváló az idő, csak egy kis köd és felhőzet zavarja a szép kilátást. Nagyon remélem így marad néhány napig, ránk fér. A meteorológiai jelentések folyamatosan ezt erősítik!

Járo a kettesből igyekszik a hármasba, még ma éjjel szeretne azt elérni, hajrá! Holnapra kiderül, hogy 2 magyar és 1 szlovák úriember kísérletezik a csúccsal, vagy csak 2 magyar. Drukkolok Jaronak, megérdemelné, de nagy dolog lesz összeszednie magát.

Azóta Járo felért a kettesbe, mondta a koreai ember, mert nincs nála rádió. Úgy tervezte, hogy pihen egy nagyot és továbbmegy a hármasba és csatlakozik Zsoltékhoz. Erről csak este (ott délután) tudok beszámolni, ha az ismert okok miatt sikerül. Zsolték jól vannak és reggel elindultak a siserehad nyomába a hármasba. Több nyomtaposás (hivatalosan) már nem esik rájuk.

Ma hajnalban , kettő óra 10 perckor elindult a csúcstámadási ciklus. Zsolt és Kiss Peti startolásával a kettes tábor felé!

Fölvetődik a kérdés, hogy miért a Magyarok nyitották a sort. Kb. 30-35 érdeklődővel számolhatunk a tolongásban és a sherpákon kívül mindenki lassú és szeret napközben, napsütésben kutyagolni az olvadt, combközépig érő hóban. A fagyos éjszakában és hajnalban ez jóval könnyebb és nincs tülekedés, csak nyomot kell taposni és a fix köteleket kiszabadítani a hó alól. Ezzel a magyar csapat a kettes táborig letudta a csoportos kötelezettségeit és szabadon taktikázhat a következő két napban!

Az a tapasztalat, hogy az oxigénes mászók is lassúak nyolcezer felett. Márpedig abból van a legtöbb. Az össznépi csúcstámadásnak van egy nagyon jó, tulajdonsága, hogy a felső szakaszon nem kell egyedül havat taposni, sőt lehet nyomba menni, mert csapatunk ezt a kötelezettségét, már letudta! Van egy rossz hírem is, sajnos!

Tegnap estére Jaro lebetegedett (torokgyulladás és általános gyengeség vett "erőt" rajta) így nem indult el ma reggel. Alszik a sátorban és reméli, remélem, hogy talpra tud állni, de csúcsreményei nagyon megcsappantak megítélésem szerint! Meglátjuk a holnapot!

Zsolt és Peti a kettesben pihennek, jól vannak. Este még beszélünk és holnap irány a hármas (7000 m.) A lassú emelkedés, reméljük meghozza a várt eredményt! Holnapután a négyes (kb. 7600 m-en) és onnan este indul a csúcstámadás!

UPDATE!

Azóta úgy tűnik Jaró fölépülőben van, ezért holnap reggel a koreai csapattal , 5 órakor felmegy a kettes táborba. Pihen pár órát és meglátjuk, hogy le vagy föl a továbbiakban.

Zsolték rendben vannak, alszanak, holnap reggel a nagy tömeg után mennek föl a hármasba. Mostmár, tapossanak Ők!

Létrejött a nagy összexpedíciós találkozó május 15-én 17 órától.

A spanyolok uralták a terepet, Carlos Soria csapatával a Thamserku szervezésében.

Az iráni és a koreai csapat került nehéz helyzetbe, mert serpáik többet dolgoztak, oxigén, gáz, élelmiszer és erőtartalékaik lecsökkentek az előző, esélytelen csúcsmászási kísérletükben.

A legfontosabb a csúcsmászás időpontjának meghatározása volt, meg hogy az alaptábor összes csapata összefog egy lehetőségre.

Május 20 lesz a csúcs napja, így 17-én kell az alaptáborból elindulni. Az előrejelzés alapján szinte szélmentes „meleg” (csupán – 30 körül lesz a csúcsvidéken) időt ígérnek.

A csapatok igénylik a rögzített köteleket a legfelsőbb régiókban is ezért hat serpát adtak össze, akik 19-én délután elkezdik az útvonal kiépítését az utolsó tábor fölött. A legtöbb csapat oxigénnel és serpával működik, az olaszok hárman és két spanyol (Oscar Kardiach és Luis) azok akiknek vannak serpáik, de nem használnak oxigént. Csak mi vagyunk, akik mind két segítséget elutasítjuk, viszont olyan útvonalban, ahol sok csapat serpái dolgoznak azon, hogy csapatuknak megkönnyítsék és biztonságosabbá tegyék a feljutást. Számunkra tized ennyi kötél rögzítése is sok lenne, de az igaz, hogy lefelé így számunkra is biztonságosabb és gyorsabb. A serpák azon lázadnak, hogy nekünk miért sokkal olcsóbb az útvonal, mint annak, aki serpát fizet. Nekünk meg nem kell a serpa segítség és ennyi kötél, fontosabb az önerős teljesítés. Ezt kell összehozni egy útvonalra. Volt megállapodásunk az útépítő munkában való részvételre, de a kérdés leginkább anyagi jellegű.

Így lett kiemelt szerepünk a találkozón, abban, hogy megállapodjunk. A gazdagabb ügyféllel rendelkező Thamserku szervezés serpái viszonyulnak a legagresszívabban a serpa nélküli mászáshoz és a többiekkel együtt hatszáz dollár hozzájárulást kérnek tőlünk. Általában a nagy hegyek útvonalainak kötelezési díjai ennél magasabbak, de mi tényleg amennyire lehet részt veszünk a munkában, egy kis alkuval megállapodunk négyszáz dollárban (hármunkra). Meg az alaptábortól a kettes táborig mi törjük a nyomot. 17-én 2 órakor indulunk és még a délelőtti meleg előtt szeretnénk elérni a kettes táborunkat.

Másnap már az össznépi csapatban haladunk tovább a hármas táborba, 19-én a négyesbe, majd 20- a hajnalban a csúcs felé. Elég sokan leszünk, biztosan adódnak majd érdekes helyzetek. 21-22-én érkezünk vissza az alaptáborba, ahová a következő napokban teherhordók érkeznek és 23-24-én elkezdjük levonulásunkat.

EZs

Remélem most már utoljára módosítom a programot.

Összeült a Nagy Alaptábori Szövetség és a rendelkezésre álló adatokból és össz érdekek figyelembevételével közös csúcstámadásról döntöttünk. Ennek időpontja 20-a éjféltől indul, mivel az időjárási jelzések így korrigáltak!

Tehát, 17-én indul az első transzport és ez éppen a mi csapatunk lesz, éjjel 2 órai indulással. Feladat: kitaposni a havat a kettes táborig, ellenőrizni és kiszabadítani a fix köteleket, és aztán jön a következő csapat és így tovább!

Biztosra kell menni a törékeny időjárási helyzet miatt. Ez a sratégia - az összefogás - jelentheti a sikeres csúcsmászást! Remélem! 24-én kell elhagynunk az alaptábort a közeledő monszun és a rendelkezésre álló levonulási idő (5nap) miatt is!

Mégegyszer: 20-án eldől, hogy jól számoltunk e?

A csapat a székely zászlóval

Mindenki az alaptáborban várakozik, van aki már nagyon hosszú ideje.

Az utóbbi napokat izgalmassá tette, hogy voltak csúcsmászási próbálkozások, miközben lentről elég jól látszott, hogy a viharos időjárás nehéz helyzetet teremt.

Végül május 13 estére visszaérkezett az utolsó csapat is az alaptáborba. Másnap reggel már mesél az iráni lány: a hó volt sok – mély, a szél még nem is volt meghatározó a visszafordulásukban nyolcezer kettőszáz méteren. Igaz, hogy túlkésőn indultak a csúcs felé és reménytelenül lassan, nehézkesen haladtak. Ahhoz képest jó állapotban tudtak az alaptáborba visszatérni.

A sok ráérő időnkben egyeztetjük az összes időjárás jelentést és mivel a közeledő monszun is behatározza a lehetőségeket, már nincs sok időnk és csak egyetlen lehetőség.

Körvonalazódik, hogy a közeledő legjobb időjárású lehetőséget egyszerre, összefogva használjuk ki.

Május 19 néz ki a legalkalmasabbnak a csúcsra, ehhez el kell indulni 16-án. 17-én lesz a fordulat a széljárásban, ettől kezdve csökken az erőssége. Huszadika utánra havazások várhatók és 26-körül érkezhet a monszun is.

Ha minden jól, a terv szerint alakul, akkor 21-én érkezünk vissza az alaptáborba és a következő napokban elkezdjük levonulásunk.

EZs

Az időjáráselőrejelezéseket elemezve új időpont látszik valószínűnek: május 16-án indul fölfelé az expedíció az alaptáborból és május 19-re tervezzük a csúcsmászást. 

Május 13. - hatodik napunk az alaptáborban. Ebből három még pihenő, a többi kényszerszünet. Mennénk már a hegyre.

A tegnapi napon a koreai csapat lejött az alaptáborba a legfelső táborból. De aggodalomra adott okot, hogy az iráni csapattal maradt a kínai lány és együtt, elég reménytelen helyzettel próbálkoznak, továbbra is nagy magasságban maradva. A fennmaradókra 13 órakor figyeltünk fel, amikor a csúcsszakasz lentről is látható alsó részén felbukkantak. Tizenöt óra tíz perckor még az álltaluk elért legmagasabb ponton voltak láthatóak
nyolcezer méter fölött, majd visszavonultak. Nagyon lassúak voltak, kifogyó oxigén készlettel és ha továbbra is ragaszkodnak a csúcsmászáshoz, akkor csak éjszaka vagy hajnalban érhették volna el a legmagasabb pontot, viharos időben. Jó döntés ilyenkor a visszafordulás, ám lehet, hogy ők ezt már későn tették, ahhoz hogy még egy esélyük legyen. A mai napon remélhetőleg leérkeznek, de mind fizikailag, mind a készleteiket illetőleg túlságosan kimerültek lesznek még egy próbálkozáshoz.

A koreaiaknak természetes, hogy van még egy lehetőségük. Nem is kell több,tudni kell egy alkalmat jól használni, majd vége az idénynek. Az alaptábor megszűnik, mindenki levonul, miközben a monszun elkezdi érvényesíteni csapadékos hatását (az előrejelzések szerint május 25-től).

Lennie kell előtte jobb időszaknak. Az előrejelzések most a legfontosabbak az alaptáborban és szerencsére a spanyolok és az olaszok is segítőkészen megosztják drágánvett szolgáltatásaikat.

Elvileg május 17 és 20 között lesz szélcsendesebb a csúcs, erre kell majd közösen időzítenünk a csúcsmeneteinket. Május 15-ig kifejezetten szeles időt jósoltak és reggelente felnézve, ezt igazolni is tudjuk.

Az utolsó lehetőség jól kihasználásának első szakasza a türelemjáték. Aki nem képes kivárni jobb lehetőséget, az könnyen beleszalad olyan rossz körülményekbe, ahol esély nincs a csúcsra és közben az válik a legfontosabbá, hogy valahogyan egyáltalán lekeveredjék a hegyről. Jó időzítéssel viszont körülnézhetnénk e szép, szent hegy tetején.

EZs

Most jövünk Zsolttal az olasz és a spanyol "udvarból" a legfrisebb időjáras jelentést elemezgettük. Az derül ki a mai jelentésekből, hogy a legkedvezőbb csúcstámadási nap a 17-e lenne. Persze ezt még a holnapi legfrisebb küldeménnyel összevetjük és e szerin határozzuk meg a csúcsmenetet! Ha így marad, akkor holnapután, 14-én hajnalban indul a csapat a kettes táborba.

Csúcsvihar ma reggel

A mai történés a hegyen: A koreai csapat és sherpáik kénytelenek feladni a küzdést, egyelőre!
Elindultak lefelé. Fogytán az oxygén és az idő is kedvezőtlen a havazással és a rendkívül erős széllel!
Nem úgy a két leány, a kínai és az iráni, no meg a bangladesi fiatalember és az Ő sherpáik!
Ott dekkolnak a négyes táborban és kitartanak! Meddig!! ha elfogy az oxygén nem kell nagy jóstehetség, hogy mi történik. Úgy tűnik, -per-pillanat- hajthatatlanok! Láttunk már ilyet.

Egy kicsit sok a pihenésből, de jól kell tatktikázni, mert -úgy tűnik- töb esely nem lesz.
Az előrejelzésekből -még a koreait is hozzávesszük- a monszun 25-e körül érkezik. Akkor már nem szeretnénk a hegyen lenni. A Himalája legkeletibb óriás-tömbje nagyon nyitott és védtelen a Sikkim felől érkező langyos és nedves léghullámok okozta jelentős változásra.

Dr. Kis Carlos es Lajos időjárást elemez

Számításaink szerint 24-én kell elhagynunk az alaptábort és nem eredménytelenül!

A várakozásoknak megfelelően még mindig az alaptáborban van a csapat. Nagy kérdőjelek vannak a csúcstámadó napot illetően. 15-e tűnt eddig a legmegfelelőbbnek, de a tegnapi előrejelzések szerint az a nap még kissé rosszabb (szél, páratartalom) körülményeket hozhat.

Megy a találgatás, számolgatás, hogy is legyen. Ugyanis nincs kizárva, hogy csak ez az egy lehetőségünk lesz, már ami az oxygén nélküli mászást illeti! Oxygénnel más a helyzet, 7600 méteren a négyes táborban ki lehet bírni egy plussz napot, ha tévedne a delikvens, vagy mégsem lenne alkalmas az idő. Palack nélkül, viszont akkora az igénybevétel ebben a magasságban, hogy nagyot merül a szervezet és nagyon kétes a másnapi csúcsmenet. Hát ezért fontos a pontos időzítés! Talán, ezen a problémán átlendít bennünket az egyik legprofibb meteorológiai előrejelző cég, aki eddig még nem nagyon tévedett és küldi a megoldást rövidesen. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy hazai, magyar!

A hegyen megindultak a történések. Tegnap a koreai csapat támadásba lendült 4 mászóval és 4 sherpával, megannyi oxigén palackkal és mára a négyes táborig jutottak! Velük tartott az iráni csapat (2iráni- egy hölgy, Butterfly és társa és egy bangladesi mászó ember!) és sherpáik. Összeadták erőiket és Ők is a négyesig mennének ma, holnap pedig összefogott csúcstámadást intéznek. Érdekes fejleményeknek nézünk elébe! A többiek, spanyolok, olaszok, kínaiak, Mi magyarok, csendes várakozással töltjük napjainkat kocsideréknyi ifjú mászó-sherpa és köpéseik társaságában. Rángatjuk az agregátort, várjuk a benzin utánpótlást Tseram-ból. A Nagy Öreg, Carlos Soria és egész udvartartása is csak sétálgat, madzagra kötött teniszlabdával olcsózgat és huncutul kivár! És közben a laptopon, fülsiketítően intenzív, fölajzó és tragikus zenekíséret mellett, Hermann Buhl kűzdi fel magát a Nanga Parbat ormaira!

KL.

Az olaszok serpája is itt volt az előző szezonban is. A véleménye hasonló mint a koreaiaknak: ide jön a legkorábban a monszun. A koreaiak vannak a legjobban besózva, már az előző felmenetükkel a csúcsra törtek és csak a serpáik után jöttek le, miután a hármas tábor fölötti rész nagyon viharos volt.

Eleinte az alaptábor teljesen szélcsendes volt, de mostanában itt is megcibálja a szél a sátrakat. Hetek óta egyhangú az időjárás: délelőtt napos – szeles, délután felhős, szeles, havazós.

A legutóbbi, hétezer méterig tartó akklimatizációs túránkon a nyomtaposás is fárasztó volt, reméljük a következő, már a csúcsra tartó felmenetünk során, jobb hóviszonyok lesznek.

Az irániak már három napja vannak a hegyen, ha lehetőségük volna jól haladni, akár csúcsra is mehetnének (két iráni, egy bangladesi és három serpájuk, oxigénpalackokkal). Nagyon szeles a csúcsvidék és az előrejelzések szerint még biztosan ilyen lesz néhány napig. Vagyis a hó és szél helyzet még nagyon megnehezíti az erős serpákkal és oxigénnel ellátott csapatok dolgát is.

Ma, május 9-én a nagyon elhívatott koreaiak másodszor vágnak neki csúcsmászási szándékkal a hegynek. Mintha nem érdekelné őket a nem túl kedvező körülmények, a serpáik félnek is tőlük.

Május 12 körül érhetik el elvileg a csúcsot, ha minden jól megy akkor mi is úgy vágunk neki, hogy jobb viszonyok között, önerőből is képesek leszünk elérni a csúcsot. Csúcsmászási forgalom kezdődik a hegyen, most kell tudnunk jól taktikázni.

EZs.

Még mindég jobb úgy felmenni a hegyre, hogy magasabban szél van és nincs esély a csúcsvidékre, mint az alaptáborba tölteni a pihenőnapokon túli unalmas napokat.

Miután 5-én nekivágtunk, követtek minket az olaszok hárman, két serpával. A kettes tábor elérését, már nehezítette a meleg. A befújt nyomokat kellett sejteni, ott tartott jobban a hó. A délutáni elromló időben, értek fel a serpák, majd egyesével az olaszok. A fiatalabik serpa nagyon ismer minket, tudja, hogy mikor mit másztunk. Együtt voltunk a Manaslu csúcsán, ő oxigénes Japán expedíció segítőjeként és tanúja volt a lefelejövetben bekövetkezett balesetünknek (Szabó Levente kicsúszása). Tudja, hogy akkor még normális lábaim voltak.

Május 6-án reggel öt körül vágunk neki a következő szakasznak. Elég hideg menetek ezek és érzem, hogy a ballábam el tud fagyni. A még hidegebb csúcsmenetre jobban szigetelnem kell a bakancsom. A műlábas helyzetemet jól tudom kezelni, szigetelni, úgy érzem ott sikerült már korában megszüntetni az elfagyás veszélyét.

Az alaptáborban megbeszéltük irodánk vezető serpájával, hogy besegítünk nekik a cipekedésbe, elejét véve ezzel a serpa nélküliségünk problémájának. Érdekes, hogy éppen az Everest felé vivő útvonal kettes táborában (2011-Lhoce expedíció), ahol az idei szezonban a sztár mászók összebalhéztak a serpákkal, ismertük meg a Sevensummits irodát. Mi serpa nélkül voltunk, általában jól lefáradva és amikor Tibi elment felderíteni használható víz folyást, azzal tért vissza, hogy a közelünkben van egy nagy konyhasátor, kedves , vendégszerető serpákkal, ahová belehet térni egy italra. Ez a hozzáállás logikusabbnak tűnik az ügyfélszerzés szempontjából is.

A köteleket, amelyeket a hegyen rögzítenek, nagy 4-5 kilós gurigákban lehet szállítani. A kettes tábor fölött van letéve két ilyen guriga, azt kellene felvinnünk a hármas táborba. Peti innen egyedül viszi a sátrunkat, nekem meg Jaronak kell serpáskodni. Gyakran mélyre szakadok a hóban, még ha van is nyom előttem. Az olaszok serpái utolérnek, majd az utolsó rövid szakaszon elkerülnek minket. Elég későre, délután két órára, felhős, szeles körülmények között érjük el a tábort.

N27’41”2012 E88’07”906 6975m – ezt kerekítjük 7000 méterre.

Van időnk kipihenni magunkat, a serpákkal megbeszéljük, hogy akár másnap még dolgozhatunk együtt a tovább vivő útvonalon. Már könnyebb terepek jönnek és csak kevés kötél kell. A következő nehezebb szakaszok a négyes - utolsó tábor és a csúcs között vannak.

Május 7- reggel viszont elég viharos, hideg. Mindenki pakol és indul lefelé. Süppedős hóban fokozottan hátrányos a helyzetem, lassan fog menni, fáradt is vagyok, de bőven van idő elérni az alaptábort.

Az egyes tábornál találkozunk a felfelé tartó iráni csapattal és lent az alaptáborban is többen fontolgatják az edzőtúrát, mert ez a szeles idő nagyon beállt és jelenleg nincs olyan időjárás jelentés, amely javulást mutatna. Túllendültünk az alapvető akklimatizációs szinten, a legtöbbet mozogtuk a környezetünkben, reméljük lesz alkalmunk próbálkozni a nagyobb magasságokkal.

Amint javuló változást mutat az előrejelzés, tömeges indulás lesz a csúcs felé.

EZs

Azt beszélten Zsolttal rádión, hogy elérték a hármastábort 7000 méteren. Jó nagyot tapostak és másztak, de minden és mindenki rendben van. Fölment még 3 olasz és 2 sherpa. Ők is jól vannak. Sikerült kiépíteni a tábort, ott alszanak kényelmesen, hely van és holnap leereszkednek az alaptáborba és ezzel befejeződött az akklimatizációs készülődés! Várni kell az alkalmas időjárást és elindulhat a nagy roham a csúcs felé egy fölső, negyedik tábor előretolásával 7400-7500 méter körül.

Zsolték fönt vannak a kettesben, holnap irány a hármas. Pontos adatokat csag a GPS mérés után mondok, de úgy 6900 m. körül.

Az a terv, hogy holnapután fölé mennek a hármasnak egy kis terepszemlére és szintnyerésre, talán 7300-400 ig. de tábort nem állítanak, nem cipelnek föl semmit. Aztán onnan le, beosztás szerint az alaptáborig. Pihenés és alkalmas ídőjárás esetén irány a csúcstámadás akció. Ehhez 4 jó nap kellene. Ha több van az nem árt.

A csúcstámadás tervezett részletei: 1. kettes. 2. hármas, majd azt tovább víve, támadó sátorként fölállítva a négyes (7400-500 méteren) ottalvás és éjszaka onnan irány a csúcs és oda vissza! Azután beosztva, bontva, szépen le a Bc.-be!

Ez az előterv, meglátjuk hogyan sikerül.

Jó esélyek vannak ami az emberi feltételeket illeti:

Zsolt egyre jobb formába kerül, szinte a régi énje szerint alakul. Egyre összetettebb és erősebb, jó az akklimatizációja, azt gondolom beért a hegyhez. Semmiféle láb- probléma nem jelentkezik, sebessége is szinte a régi. Nincs gyomor, torok és egyéb gond!

Péter: Hasonlót tudok mondani róla is. Az akklimatizációja összeállt ehhez a magassági szinthez (7000-ig) Remélem a további emelkedéseknél, már nem lesz gond. Gyors, jó technikájú, csak így tovább. Azt látom benne van a csúcs, ha a 8000 méter és egy kis "ide nekem az összes hegyet" túlkapás nem löki hanyatt!

Jaro: lassan följavult a sebessége és együtt halad a csapattal. Tapasztalt, jó mászó, reméljük meglesz az első nyolcezrese!

Zsolt gondolatai:

Egy éve veszítettük el Tibit.

2012 május 5-én, reggel csak nekem volt alkalmam elbúcsúzni tőle. Egyáltalán nem véglegesnek szántuk azt a búcsút. Még talán egy kicsit ingerültek is voltunk. Kényelmetlen éjszakáink és fárasztó nappalaink voltak az Annapurnán, míg a méteren töltött éjszakánk után döntött a visszafordulásról.

Hosszasan egymást segítve – akadályozva pakoltunk, míg egyszer csak a velünk együtt lévő csapatok mind elindultak felfelé. Nekem igyekeznem kellett utánuk. Tibi útban volt.

Kicsit ingerült, türelmetlen lehettem, de egymást átölelve, válveregetve, minden jót kívánva búcsúztunk el, amely után ő lefele indult.

Nem véglegesnek szántuk, de az lett és bennem nagyon felértékelődött.

Lajos gondolatai:

Képek!

Valahányszor csak ránéztem, mindíg Woyczek Kurtyka jutott eszembe. Ez a hasonlóság! Persze sapkában, pehelyben, szemüvegben meg fáradtan még inkább! Az étkező sátor homályában, két drót a fülben. Másfél méterről se hallott meg semmit. Beethowen, Mozart, vagy Brams mindent kizárt. Hiába, a klasszikusok erősek. Ha sikerült a hangzárat föltörni, naív, segítő mosollyal jött a zavart kérdés-tessék?

Még egy kép: Teljes menetfelszerelés, 2 síbot, hátizsák, szemüveg- nap is-, alsó sapka, nagykarimás sapka, áll alatt fixálva, rajta sisak -kissé ferdén-. Ajánlottam a kollekció kiegészítéséhez svájci sapkát a kupac tetejébe. Csak eresztett mosolygás jött válaszul. Azt hiszem így láttam utoljára Tibit, indulásra készen. A harmadik nyolcezres expedícióján.

Hangok!

....úgy döntöttem visszafordulok, lemegyek az alsó hármasig, nem érzem magam készen a csúcstámadásra.

- Persze, helyes döntés. Pihenés a kis-hármasban és holnap Zsolttal le!

Du. fél 5.,....Mégis lemegyek a kettesbe, az kényelmesebb, jobban lehet pihenni. A kuloarban vagyok egy kicsit sok a friss hó, mellig ér, nem találom a fix kötél másik végét, de meglesz és megoldom , ne izguljatok a kettesből jelentkezem, helló!

Ezt hallottam utoljára Tibitől!

Nyugodt utad legyen tovább a "kettes" felé Tibi!

Horvát Tibor emlékoldala

Nyugovóra jutott az alaptábor.

Utoljára még a hármas tábor elérésének nehézségei borzolták a kedélyeket. A koreaiak úgy erőltették, hogy már a csúcsot is szerették volna elérni. Végül május 2-án sikerült is utat találni a hármas tábor magasságához, de mivel szeles, viharos, többet havazós időjárás lett, mindenki leszivárgott a fenti táborokból.

Talán már nem jön újabb csapat, hallani lehetett indiaiakról is, de egy bangladesi lehet az, aki az irániakkal együtt van.

Próbálom összefoglalni a csapatokat:

• A sevensumits szervezésben: - 2 spanyol( Oscar Kardiach, Luis), 3 kínai, 6 koreai, 4 magyar (1 szlovák),
• Thamserku szervezésben: Carlos Soria és csapata négy spanyol és serpáik.
• Külön szervezésben: két iráni + egy bangaladesi és olaszok érkeztek utoljára négyen.

A serpák és az alaptábori emberek számát megsaccolni is nehéz. Nagyjából mindenkire jut egy serpa, ezt az arányt csak mi rontjuk, de talán sikerült megbeszélni és nem lesz belőle több feszültség.

A különböző szervezések serpái együtt dolgoznak és beosztják, hogy mindenki vegye ki a részét az útvonal kiépítéséből. Egyelőre arra jutottunk, hogy most, mivel az akklimatizáció nagy részén túl vagyunk mi is besegítünk akár a cipekedésbe, akár az útvonal építésbe. Ezt már próbáltuk is a hármas felé a koreaiakkal, csak nem nagyon volt ott, akkor amiben segíteni.

Még hátra van a négyes tábor és a csúcsmászás, ha lehet mi is viszünk fel köteleket.

Az olasz csapatból csak nagyon keveset láttam, amikor elmentem a sátruk mellett az egyes táborban április 29 reggel. Pedig náluk is van egy nő, az irániaknál még egy. Így az alaptáborba a kínaival együtt összesen 3 nő van.

Az iráni lány jól beszél angolul és amint megérkezett, mindenkivel felvette a kapcsolatot az alaptáborban. Rólunk már mindent tudott, trekkingesünk, Kovács Gábor minden részletről felvilágosította, amikor találkoztak útközben. Gábor lefele tartott a vidékről, az irániak meg fel. Úgy érkeztem le a hegyről, hogy hópárducként üdvözölt. Irániakkal szinte mindig találkoztunk expedícióinkon és így van néhány közös ismerősünk is. Sajnos tőle tudtam meg, hogy Mehti Amidi az előző nyáron eltűnt egy viharban a Mont Blanckon. Együtt voltunk 2011 tavaszán a Lhotse csúcsán, barátkoztunk.

A koreaiaknál van egy rokkant mászó is. Mind a tíz ujja lefagyott 1991-ben a Denalin. Több nyolcezres csúcsa van és e mellett még síel is. Kimnek hívják, ez Koreában olyan Pista szerű – gyakoriságú név.

A kínaiak, közvetlen szomszédjaink, kedvesek, szeretnek fotózkodni, de keveset lehet velük beszélni kommunikációs nehézségek miatt. Pekingiek, a nőnek öt éves gyereke van, hetente mossa középhosszú fekete haját. Serpával oxigénnel mennek majd csúcsra, miután egyszer voltak a kettes táborban.

Az iráni lány (Pillangó a neve) néha túl sok információval is szolgál: május másodikán azzal jött, hogy fent a koreaiak összeverekedtek a serpákkal. Utána volt alkalmunk puhatolózni, hogy mi is volt, de semmi, legfeljebb vita. Az viszont igaz, hogy az Everesten volt némi balhé nemrég. Több forrásból is halható, hogy az útvonalat építő serpák összekaptak olyan mászókkal, akik serpa nélkül, más utakon jártak arra. A kereskedelmi expedíciózás nagyiparrá vált, amelyből a serpák egyre nagyobb szeletet igyekeznek hasítani. Elég agresszívvá válnak olyanokkal szemben, akik nem ügyfeleik. Eddig ez leginkább lopásokban nyilvánult meg velünk szemben (2002 – sátrunk, felszereléseink az Everest déli nyeregben, 2005 – sisakjaink a K2 egyes táborában, 2011 – jégcsákányom a Lhoce csúcsa alatt), de tudunk ennél súlyosabb esetekről is másokkal szemben. Összességében, sajnálatos, hogy szabályozatlanul rossz irányba halad a hegyivezetős biznisz a Himalájában, amelynek már van jó néhány kemény története.

Uli Steck és Simone Monro elégé meghatározó személyiségei a jelenlegi expedíciós élvonalnak, hogy talán a most velük történt balhé felhívja a figyelmet reálisabb szabályozás szükségességére.

Május 5-én nekivágunk mindhárman és a délelőtt során a kettes táborba szeretnénk érkezni. Nem teljesen kedvezőek a hóviszonyok, meg az időjárás, de talán sikerül 6-án a hármas tábort is elérnünk.

Elvileg ez lesz az utolsó akklimatizációs túránk, amelyet az alaptáborba kipihenve, május közepe előtt mi is alkalmasak leszünk a csúcsmenetre.

EZs

Tegnap nem tudtunk a kommunikációval foglalkozni, mert elromlott az új agregátor berántó szerkezete. Sin barátommal egész nap szereltük, még ma reggel is. Most megy!

A sherpa probléma, bizony az is időszerű, hallottunk simone Moroék ügyéről is. Véleményem szerint, ha ebben a szezonban, illetve a végén nem születik a sherpákat foglalkoztató irodák és a mászók között egy ezirányú egyeztetés (össz. Himalájára vonatkozó, Nepali Alpin Szöv., vagy Turisztikai Minisztérium) akkor komoly bonyodalmakra számíthatunk a közel jövőben! Legfőbb probléma egy generáció váltás és a színvonal hírtelen esése a szolgáltató részéről. Ebben a sherpáknak nagy szerepük van! Azt veszem észre, hogy az amúgy színvonalas Sewen Summit szolgáltatási rendszere is jelentősen visszaesett. Nincs ellenőrzés, fiatal tapasztalatlan és felkészületlen a gárda java, tiszteletlen és pökhendi.A régi, tapasztalt erők kikoptak! Utaltam már a szakácsra, aki teljesen felkészületlen és pofátlan. Lecseréltük, nem ő a szakácsunk, csak ez 3 hetes leisztung, haragvással és vitákkal. Miközben a paradicsomleves: melegvízben leforrázott! , égetett, büdös, fokhagymalé! (paradicsom semmilyen formában nincs benne!) Naponta 2x is, ha úgy gondolja! Tehát szolgáltatás! Elsőfokon hiányzik az ellenőrzés. Az irodák gomba mód szaporodnak és ezzel hígul a szolgáltatás színvonala is!

Van ellenpélda is. Itt ténfereg közöttünk, a másik közösségi sátort ékesíti sőt, ennek a nemzetközi csapatnak a vezetője (papíron), egy Európai illetőségű mászó! Tavaly az Annapurnáról lejövet, jégcsákánnyal támadt egy perui társára, mondván az ellopott tőle ezt s azt. Ha nincs a helyszínen Erőss és Földes és nem lépnek közbe,ki tudja, hogyan végződik az affér, talán meg is öli?

Szóval, hallunk ilyesmiről is, nem árt egy alapos egyeztetés!

Mindezek után, túl vagyunk egy kiadós,szeles hóviharon, esett 15-20 centi és jó az idő. Még kicsit szeles, de holnap el lehet indulni a hőn várt hármas tábor felé és 2 nap múlva, akár egy jobb túrával el lehet érni a négyes környékét úgy 7500 méter körül és be lehet fejezni az akklimatizációt. A következő körben indulhat a csúcstámadás a részünkről. Azért emelem ezt ki, mert a többiek, az oxygénesek nagy valószínűséggel 1-2 napon belül nekilódulnak és nagy lesz a tülekedés a csúcszónában. Véleményem szerint a többség nincs fölkészülve, de ez legyen az ő gondjuk! Az oxygén palack és a sherpa kíséró nagy úr! Tehát: holnap hajnalban a kelő nap előtt indulás a kettesbe és holnapután a hármasba: Jaro, Erőss És Peti!

Még mindig alaptábor! Azzal a kis hírújsággal, hogy koreai barátaink keményen dolgoznak és el is érték a hármas tábort. De nem akárhogy!

Történt ugyanis, hogy sherpáik munkakedve egyre csökkent és már nem akartak tovább dolgozni, főleg fejlámpa fényben. Mit tesznek erre az elhivatott, motivált, kemény dél-koreai kollégák? Hirtelenjében jól elvertek 2 dezertáló sherpa komát és helyreállt a rend, ment minden, mint a karikacsapás, van hármas (a kulcshelyzet) mehet a csúcsirány.

Kis kitérő még a sherpákra! Hígul a mezőny. Tele vagyunk fiatal, pökhendi legényekkel, akik jóval többet hisznek magukról. Illetlenek, tiszteletlenek, tudatlanok. Nem kell csak a szakácsunkat és udvartartását említeni. Persze van 1-2 rendes is. De a tendencia ez! Nem árt egy kis rendreutasítás, hamár fizetnek nekik! Rohamosan kezdik elfelejteni, hogy a megélhetésüket fedezik az expedíciók, trekkingesek és egyéb kirándulók, utazók. Az alaptábori legények is naphosszat lődörögnek, hallgatják a telefonzenét, a budiból kidől a szar, nincs kézmosó csak bizgatásra és egyre több minden csak bizgatásra. Régebben ez magától értetődő volt. Régebben! Most meg újabban van! Vagy itt is égtáji problémák vannak: a Himalája legkeletibb nyolcezresénél vagyunk. Hacsak az nem?

Ha semi éghajlati tényező nem gördít akadályt, holnap hajnalban útrakel a csapat, irány a hármas tábor!

Zsolt beszámolója az elmúlt napokról:

Április 28: Peti reggel felment és elbontotta a sátrunkat az egyesben. Rengeteg üres sátor közül választhatott éjszakára.

Április 29, 2 órakor ébresztő számomra az alaptáborban. Pakolok és 3 óra előtt elindulok. Az alaptábor és a hegyoldal között nem túl nagy a távolság, de kellemetlen törmelékes, jeges bukdácsolós szakasz. Már nincs miért visszafognom magam, jó ütemet is kellene mennem, hogy a megbeszélt 6 óra körül elérjem az egyes tábort. Nincs hideg, csak annyira,amelyben a legkellemesebb az erőfeszítés.

Gyönyörű holdfény van, egyedül a hatalmas hegyoldalban, szép haladással. Öt órakor rám virrad, jól haladok a jéglépcsők átmászásában is, 6:30-kor köszöntöm Petit az egyesben. Nemsokára együtt indulunk tovább a kettes tábor felé. Az egyes táborunkat ezzel megszüntettük és ezentúl az alaptáborból ezer méter szintkülönbséggel és 6-7 órás menetidővel érhetjük el a kettes táborunk sátrát.

A reggeli nap is nagyon erős, de még nem olvasztja fel a hófelszínt. Jól haladunk, bár a nyomokat sok helyen elfújta a szél. Látjuk a kettes táborban mozgolódókat, mielőtt elérnénk, kilenc körül, nagyobb csapatot látunk elindulni felfelé. Fáradtan menekülünk be a meleg elől sátrunkba, értékelve minden hűvös fuvallatot.

Az alaptábori rádiózásunkkal meglepő hírről értesülünk, miszerint a koreaiak csúcsmászásra
indulnak.

Délben ássuk ki sátrunkat, hogy kicseréljük az egyes táborból felhozott nagyobbal. Az elbontottat majd a következő táborba visszük. Fentről hárman jönnek le, két kínai és egy serpa, ők indulnak is vissza az alaptáborba. A hármas tábor felé serpák eltűntek a meredek terep jégfalai fölött.

Délután három körül látjuk őket visszatérni. Nem leplezik fáradságukat, egyikük a sátrunk mellé rogyva, rekedt suttogó hangon számol be:

- Nincs út. Túl sok nagy hasadék van, nem lehet átkelni.
- Akkor mi lesz? Létrák kellenek?
- Igen Katmanduból kell létrákat hozni.

Hát az eltart egy ideig.

Irodánk fő serpája is beszámol:

- Egészen más a gleccser, mint tavaly. Csak létrákkal lehet átkelni a számos nagy hasadékon. Ők nagyon fáradtak, mennek is lefelé az alaptáborba. Mostanában nem lesz hármas tábor.

Délutánra beáll a megszokott felhőzet, havazgat. Óriási terhekkel érkeznek serpák. A koreaiak csúcsmászását jöttek előkészíteni. Velük mi is nekivághatunk a következő nap. Nincs esély a hármas tábor magasságát elérni, de legalább magasabban működünk egy kicsit, ha lehet próbálunk segíteni az útkeresésben, építésben (kötelek rögzítése). Szürkületben, rossz időben a kinti hangzavarból sejtjük, hogy a koreaiak
is megérkeztek.

Április 30, reggel várunk a melegre. Nincs miért hidegben elindulnunk felfelé, a nap nagy részét úgyis napon kell töltenünk. Nyolc órakor éri el a nap a kettes tábor sátrait, nem sokkal ez előtt indultak el a koreaiak serpái, öten, felfelé.

Összeszedelőzködünk és indulunk utánuk. Visszanézve, hárman még jönnek, egyikük elég nagy tempóban, utol fog érni. Éppen egy függőleges gleccserlépcső megmászásába kezdek, amikor kiabál utánam, hogy innen más út lesz. Kicsit nehéz tisztázni, hogy ki is ő, végül (talán) olyan serpa, aki tud koreaiul és éppen az új útvonal kiépítésén dolgozik. A másik két felérkező, koreai, az egyikük Sin az alaptábori áramfejlesztő szerelőmester. Mindent kameráz, és mindent kézben tart: hol mennyi a kötél, honnan vágni neki és próbálkozni új útvonallal.

Fentről Peti ereszkedik le, hátizsákjára van csatolva egy nagy tekercs kötél. Van még vagy három, és némi általunk átláthatatlan hangzavar káosszal, végül elindulnak a jégfalak alatt. Hatezer ötszáz méter fölött vagyunk és egy felfele vezető út zsákutcába vezetett, ráadásul az oda felvitt köteleket még nem lehet visszabontani, mert az egyik csapat serpái rengeteg felszerelést (oxigén palack, sátrak) hagytak fent. A koreaiak oldalazó mászását figyelve, közel délig kitartunk, hogy hátha van amiben mi is segíthetünk, de elég sok erős serpájuk van és lassan eldöntjük, hogy lemegyünk az alaptáborig. A kettes táborban még várakozunk, hogy a délutáni felhők enyhítsék a forróságot, majd egy lefelé induló serpa csapat nyomán mi is elindulunk. A hírek szerint a következő nap újabb nagy serpa összefogással, útvonalkeresés - kiépítés kezdődik a hármas tábor felé. A koreaiak meg sem állnának a csúcsig (erős serpák és oxigén támogatásával, egészen másképpen gondolkodnak mint mi). Nekünk van időnk pihenni, akklimatizálódni, újabb felmenttel a hármas tábor és hétezer méter fölé jutni, majd csak az után, de még mindég május első felében gondolkodhatunk a csúcsmászásban.

május 1.

EZs

április 30.:

Kicsit megrekedt a népség lendülete! Kiderült, hogy a hármas tábort nem lehet egykönnyen elérni, nagyon szétnyíltak a hasadékok. Új utat kell keresni, részint meg is van, csak lesz előtte 1 nap pihenő, úgyis rosszabb idő lesz holnap. Meg aztán több kötél és tartozék kell föl.  Szinte mindenki lejön. Zsolt és Peti is lejön délutánra, nem pöcsöl a kettesben. Most beszéltem Zsolttal, este együtt vacsorázunk!

Mi Jaroval megettük a sherpasztyút, kiköpdöstük a zsíros, rághatatlan mócsingokat és egyszercsak jól laktunk. Ez kell nekünk, a jó kaja. Hagytunk Zsoltéknak is bőven, hadd egyenek a kiadós taposás után, megérdemlik!

Az ember gondol a társaira!

április 19.:

Ma hajnalban 3 órakor Zsolt is felment az egyesbe és az ott várakozó Petivel továbbvitték a kettesbe a sátrat és a felszereléseket. Ilyen módon megszűnt az egyes táborunk, nincs is rá szükség!

Az idő remek. Ezen fölbuzdulva az összes koreai és sherpáik meg az oxigén palackjaik elindultak fölfele, egyenesen a csúcsig. Ez igen! gondolom a hármas tábort azért útba ejtik, mert ott még senki sem járt (6900-7000 méter körül).

Ez ám a hegymászás, ha van sok oxigéned, meg sherpád (pénz, agyvelő) szinte bármilyen hegyet megmászhatsz ripsz-ropszra, nem kell sokat törni magad. Ez mára már a Himalája mászás szégyene! Ha a repülő ipar egy kicsit összekapja magát, mászó se kell, letesz egy helikopáter akármilyen csúcsra egy palack oxigénnel fél órára és pózolhatsz a családnak. Nem a motorbicikli meg a lóvasúttól lett hová a világ, hanem ettől! 

Ma estére kiderült, hogy nem olyan egyszerű a világ. Nem sikerült utat taláni a gleccseren a hármas tábor felé. Óriási hasadékok lettek tavaly óta. Az is lehetséges. hogy létrákat kell hozatni helikopterrel. Nem is szeretnék belegondolni mennyi idő!

Azért, holnap még egy nagyobb különítmény tesz kísérletet, Zsolt és Peti is beszáll, mert a helyi szemek időnként csalókák. Derült ez már ki! Ezért Járo nem indul föl reggel.

Következzen Lajos és Zsolt beszámolója az elmúlt napok eseményeiről kitekintéssel a közeljövőre.

Lajos beszámolója:

Ma reggel 8 óra előtt megérkezett az első kiránduló a kettes táborból, a Peti.

Nagyon gyorsan, durván 2 és fél óra alatt letépett, mert félt a melegtől. Zsolt egy fél óra múlva követte. A reggeli kávét és a reggelit, már hármasban fogyasztottuk. (Ebből is következik, hogy jó formában vannak)  Azért csak ennyién,mert Jaro - velük találkozván az egyesben - úgy döntött, hogy mégis felmegy a kettesbe és holnap jön le.  Azóta el is érete és jól van. Holnap ereszkedik le közénk a többi még föntlévővel (más nációk).

Az idő pazar, éjszaka hideg napközben nagyon meleg van így holdtölte idején. A táj lenyűgöző. Ha kitart a jó idő, akkor a hármas tábor és akklimatizációs magassága következik 2 pihenő nap múlva. Mindenképpen szeretnénk nagyon és megfontoltan felkészülni a csúcstámadásra, melynek ideje május 15-e körülre várható, ha nem írja felül az időjárás, vagy egyéb, más furcsaság!

Zsolt beszámolója:

Megjártuk a Kancsendzönga első két táborát és nagyjából be tudjuk már azonosítani a még hátralévő felső kettőt is.

Úgy tűnik ide leginkább jó akklimatizáció és állóképesség kell, amelyen még nagyon aktívan kell javítanunk.

A hármas tábor elérése mostanában lesz, nekünk is a napokban ez a következő feladat.

Reggelente jó a nap hozta melegre várni, de ha így indulunk, akkor az egész útvonalat nehezíti a meleg ami fizikailag is sokkal jobban megvisel. A jól végzett akklimatizáció azt jelenti, hogy jó erőben maradunk, miközben nagy magasságokat érünk el.

A kettes tábort korai indulásokkal és ez által fizikailag könnyebben értük el. Hidegben, gyorsabban haladva rengeteg időnk maradt a táborokba, ahol a meleg elviselése volt a legnehezebb.

Az alaptáborba való visszatéréshez reggel négykor keltünk és még sötétben indultunk el. Mivel Jaro másképpen taktikázik vagy érzi magát, őt az egyes táborban találtuk hat órakor. Közepes gyengén van, de még egy napot fent töltene és lehetőleg elérné a kettes tábort. Tovább folytatva nagyjából ezer méteres színtkölömbségű ereszkedésünk reggelire elértük az alaptábort.

Petinek ehhez nagyjából nettó 2 óra kellett, nekem kb fél órával több. 2013 április 26 délben Jaró rádión bejelentkezett a kettes táborból, holnap visszatér az alaptáborba. 

Egy – két pihenőnap multán igyekszünk magasabbra.

Legközelebb az első tábor mellett elhaladva folyamatosan mennénk a kettes táborig, majd onnan a következő nap a hármas tábor elérése a cél. Úgy tűnik a nappali meleg miatt, bevállaljuk az éjszakai meneteket. Ez még szép is lehet, telehold körül vagyunk.

Ahogy az időjárás megengedte, megpezsdült a mászóélet és van fel-le mászkálás mindennap, miközben még az alaptáborba is újabb csapatok érkeznek: olaszok és indiaiak. Jó esély van időben nagyobb magasságokat elérni és ezzel akklimatizálódni. Ott vagyunk az elsők között, akik az elért magasságokban táboroznak. Ha minden így halad és lesz kedvező időjárási helyzet a csúcsmászásra, akkor az akár május közepén megtörténhet.

Kollár Lajos jelentése (04.25.):

"Ahogy azt megjósoltuk az előzőekben, megjavult az idő és tegnap reggel 6 órakor elindult a csapat Zsolt, Jaro és Péter) az egyes tábor felé. Pihenés, ott alvás és ma reggeli derűs idő után elérték a 2-es tábort, helyi idő szerinti 12 körül.

Jaro nem tartott velük, ő az egyesben maradt egy kis tovább pihenésre. Némi gyomorpanaszokat említett. Zsolt és Péter a kettesben teljesen jól van, és holnap reggel indulnak vissza az egyesen keresztül, Jaroval együtt az alaptáborba!

Tehát, áll a magyar expedíció kettes tábora 6400 méteren! Azért ilyen kicsi a magasságkülönbség, mert eléggé sok le-fel van a tagolt felső gleccseren."

Ako sme už skoršie predpovedali počasie sa zlepšilo a včera ráno o 6 hod. sa vydalo družstvo Zsolt,Jaro, Peter smerom do prvého tábora. Oddych, tam spanie a dnes pri jasnom počasí dosiahli tábor č.2, podľa miestného času okolo 12 hodiny.

Jaro nešiel s nimi.Ostal v jedničke na ďalší odpočinok.Spomínal nejaké žaludočné ťažkosti. Zsolt a Peter obaja sa majú celkom dobre a zajtra ráno sa cez jedničku vracajú spolu s Jarom do základného tábora.

Čiže stojí druhý tábor maďarskej expedície vo výške 6400 metrov! N:27,41,299, E :88,07,379 Zato je výškový rozdiel malý, lebo je hore-dole na členitom ľadovci.

fordította: Halmos Péter

Túl sok pihenőnap az alaptáborban. Április 23-án megint miénk az áramfejlesztő. 19-én jöttünk le az 1-es táborból, és mentünk volna feljebb 22-től, de elég havazós napok jöttek-vannak.

Ha Szikkim felé fúj a szél a hegy tetején, akkor jó idő van, ha fordítva, akkor rossz. Apró szemű hódara hullogat, alig hagy nyomokat, többnyire a nap átsüti a felhőket és olyan mintha esne, rögtön olvad a hulló hódara.

22-reggelre 15 cm friss hó borította az alaptábort. A serpák napok óta készülődnek a kettesig, de nem fel, hanem lefele indultak a havazás hatására, mert folyamatosan teherhordó hiány van. Tcheramból van mit felhozni.

23-ra reggel kitisztulni látszik, de már délelőtt újra felhősödik, a fennmaradó sherpák elindultak az egyes felé. Ha tovább javul az időjárás, 24-én nekivághatunk mi is, és ha jó haladunk elérjük legalább a kettest, amely valahol 6400 méter körül van.

EZS

Érdekes az információ áramlása. Utunkon az alaptábor felé volt elég sok bizonytalan, lehet, talán.

Az utolsó dzsippel elérhető falu nevét jó ideig nem tudtuk kideríteni, kérdéseink, térképre bökdöséseink is talánokba fulladtak. Míg végül kényszert éreztünk, hogy kiderítsük valahogy a falu nevét, hogy megoszthassuk az ott lakókkal (Kanidingbe!!!).

Ez után már a térképeinken jól követtük útvonalunkat. Az alaptáborhoz közeledve érdekes információk szivárogtak az előttünk felvonulókról: egy hegyre indul a kínai, meg a dél koreai csapat. 

Valószínűleg nehezen férnek meg egymással. A hegyen már kitört a háború, a koreaiak elhagyják a vidéket!

Furcsának és valószínűnek tűnt az egész, amelyben talán ugye arra kellett volna figyelni, hogy ellenséges országok csapatai ne egy szervezésben, egymás közelében legyenek.

Kicsit feljebb, már módosult a történet, de még mindég bizonytalan volt, hogy levonul egy expedíció vagy sem az idény elején.

Az alaptábort elérve az derült ki, hogy a dél koreai csapatnak volt egy nepáli vezetője (az alkalmazottjuk) vele rúgták össze a port, ő hagyta el a vidéket.

A következő nap az alaptábort avató ünnepségen mindenki ott volt. Csak a kínai csapatnak van női tagja, az ő nyakában a dél koreaiak kendőjét látom. Mit sem sejtenek a kósza hírek által elszabadult fantáziánkról. Úgy találtuk, hogy a hegyen béke és együttműködés van.

EZs.

Március 28 hajnalán, Delhibe érkezve fel kellet vennünk csomagjainkat, kimenni a reptérről és várni délutánig, amikor majd az indulási oldalon beszállhatunk Katmandu felé.

Mivel rengeteg nagy cuccunk volt, nem is terveztünk városnézést, hanem a reptér egy nyugalmasabb zugát kerestük ott alvás céljából. Jaro nagy málhái közül hamar előkerült valami jó házi pálinka és akkor jöttem rá, hogy ez nálam valahogyan lemaradt a listáról.

Ázsiában a jófajta alkohol ritka pedig az alaptábori regenerálódást, emésztést is tudja segíteni. 

Nagyobb magasságban, szintén e célból kísérleteztem és arra jutottam, hogy a kissé gyengébb likőr szerűségek tesznek ott jót a gyomornak.

Kevés pálinkánk lesz alaptábori használatra, a hegyi ellátmányról megfeledkeztem. Útközben azért akad lehetőség alkoholos italra és van, amely nekem is kedvencem lett.

A Kancsendzönga vidékén több törzs él és az egyik – a limbu, akiktől a tongbát eredeztetik.

A tongba különleges „tibeti forró sör” amellyel az avatottak már Katmanduban is megismerkedhetnek. A turista negyedben (Thamel) két vendéglőt ismerek ahol kapható, de az igazi a turista negyed szélén, a helyieknek van.

Egyre jobban elmélyedünk a készítésének titkaiba és most a származási vidékét is bejárva, megosztom az eddigi információkat.

A tongba az európai kultúra számára teljesen idegen, az erjedt kölesről kell a forró vizet szívószálal leszívni, majd addig pótolni a vizet, míg van íze. Nagyjából annyira alkoholos mint a sör, de mivel forró és szívószálas, elég hatékony. Limbu vidéken járva, láthattuk, hogy itt milyen ősi a szívószál. 

Pillanatok alatt kifaragják vékony bambuszból, ám szűrőként is helyt kell állnia, ezért az egyik végén ízület van amelyet úgy alakítanak ki hogy a köles szem ne férjen át a réseken. Söröskorsó méretű fa kupa a másik ősi kellék, ám ezt néhol helyettesítik fedeles alumínium edénnyel.

Biztosan sok féle köles van, amelyből a tongba készül, vöröses – barnás színű mikor már kész. 

Láttuk, ahogyan tisztítják, mossák, törik, főzik, szikkasztják, erjesztik, tárolják. Kiderítettük, hogy valamilyen helyi kovász szerűséggel indítják el a főtt köles erjedését, nedvesen eltéve minél tovább tárolják, annál ízesebb lesz. Egy, két hónapig érnie kell, míg fogyaszthatóvá válik.

Fogyasztása:

A fedeles kupát színültig töltik erjedt köles szemekkel, erre kell a forró vizet tölteni, amíg ellepi és kicsit ülepíti a kölest. Öt perc után a fedélen átvezetett szívószálal az aljáról el lehet kezdeni iszogatni. Nem rohanós műfaj, sokáig lehet utána töltögetni, a legjobb (bio) folyadék utánpótlás.

Nepálban helyinek számít még a:

Raksi - amelyet valamilyen lepárlással készítenek valamiből. Olyan házi bor – pálinka, amelynek a legkellemesebb íze is kellemetlen füst ízű.

Csang – serpa árpa sör: fehéres, savanykás, zavaros, enyhén alkoholos ital.

Tibeti avas jakvajas tea - nem alkoholos és alig tea, inkább erős ízű leves. Leginkább buddhista kolostorokban kínálnak meg vele.

Ezs

Nepál hindu királyság, ahol a feudális rendszert „demokráciára” cserélték. Ez nagyjából annyit jelent, hogy most már nem lehet tudni olyan biztosan, hogy ki a legnagyobb király, de sok kis királynak kell közel lennie a tűzhöz.

A nepáli nyelv és kultúra gyakorlatilag az indiai hindu hegyvidéki verziója. A hegyek, völgyek viszont sokkal jobban megosztják ezt és rengeteg külön nyelvű és kultúrájú törzs lelhető fel a Himalájában. 

Ezek egy része tibeti eredetű, de a magyarság számára a legérdekesebb az a Magar törzs, amelynek a Dhaulagiri és az Annapurna hegyvidékén vannak falvai. Nepál történelmében volt nagyobb befolyásuk is, míg mostanra visszaszorultak. A nepáli hinduhoz hasonló nyelvben az ezer :azsar, egy: eg és még lehetnek hasonlók ezekre csak én figyeltem fel.

Nepálban még nem ismertek az etnikai konfliktusok, mint ahogyan nincsenek, vallási eredetű ellentétek sem. Legalábbis ezek európai vagy világ méretű problémái itt nem látszódnak.

Az alaptábor felé vezető gyalog utunkon Nara a kísérőnk, ügyintézőnk. A Serpák területéről, Solo Khumbuból  (völgy a föld legnagyobb hegyei alatt, a Himalája déli oldalán) való, természetesnek vettem, hogy serpa, de mondta, hogy egészen más „mongoloid” a „thamal” törzs tagja. 

Az ezer évvel ezelőtt széteső tibeti birodalom meghatározta a Himalája területein lakó törzsek kultúráját, vallását így még ma is, ha külön nyelvük is van, nagyrészt megértik egymást. Például a néhány száz éve Nepálban letelepülő nomád serpa törzs tagjai értik a ma Pakisztánhoz tartozó Baltisztáni (a Karakorum hegyvidéke) balti nyelvet.

Narát faggattam a törzséről, válaszai: a thamal törzs, néhány faluból, néhány házból áll, összekeveredve a serpákkal. Régebben (évtizedek) még többen voltak, de ma már alig van aki beszéli a nyelvüket. Ő negyven körüli lehet, a szülei beszélték a nyelvet, de ő már nem. A thamal már csak származást jelent, kultúrát, hovatartozást nem.

Érdekes hogy a méltán híres serpák is a nepáli nyelvet beszélik többnyire, talán a zártabb völgyek falvainak lakói tartják meg nyelvüket és vele kultúrájukat. 

Néhány nepáli törzs, amelyekkel kapcsolatba kerültem: serpa, gurka, gurung, magar, arjan, limbu, rai. Azt sem tudom, hivatalosan hány (nagyon sok) törzs lehet, de szomorú látni az általam ismertek elsorvadását.

Minden kultúra közös emberi érték kellene hogy legyen. Még csak erőszakos asszimiláció sincs 

Nepálban, mégis önkéntes beolvadás van és évtizedek alatt gyakorlatilag megszűnik a törzsek tarkasága. Talán egy – két generáció emlékezik származására.

EZs.

Markus tíz éve járja a világot.

Április 5-én találkoztunk vele Yamphudinba érkezve.

A vendégfogadó nagy ház udvarán ment a szokásos helyi kártyajáték, amelyhez asszisztált, a kezében togbával (alkoholos helyi ital, amelyről még írok részletesebben). Később a közös vacsoránál beszélgettünk és állapítottuk meg, hogy tíz év alatt sokat változik a világ. 

A barátai rokonai is teljesen átalakulnak életvitelükkel együtt.

Tervezi, hogy a közeljövőben (a tíz év viszonylatában) hazalátogat, talán útba ejtve Magyarországot, de semmiképpen sem marad Svédországban, pedig amerre jár mindenhol az ő hazája a vonzó emberi környezet.

Hol van számára a legjobb hely?

Erre a kérdésre elég zavaros válasza volt, de nagyjából azt az értéket vette figyelembe, hogy hol a legolcsóbb az önbódítás. Panama, ott minden van olcsón.

Úgy kelt útra tíz éve, hogy az anyjától örökölt és azon a pénzen van el máig, nem szorul helyi munkára, pl tanítani.

A családhoz való távlati hozzáállása kicsit érdekesebb volt: mindenhol vannak alkalmas lányok, ha úgy alakul új falut hoz létre Pápua ÚJ Guineán ahol nagyon tetszet a helyi kőkorszaki – modern élet keverék, vagy Panamán.

EZs

Jelentés 02.  2013  04. 20.

Sziasztok!

Egy kedves koreai (Dél!) komának köszönhetően sikerült 2 generátorból egyet fabrikálni és viccesnek is tűnő procedúrával beindítani. Gyertyalyukon benzinbeöntés, pihentetés, rángatás és végre felbruttyan és nyomja az erőt. Micsoda gyönyörűség, megélednek a távkommunikáció eszközei. Lekérdeztük a hozzánk intézett leveleket, fogalmazzuk a válaszokat és így tovább. Kezd a megszokott kerékvágás mélyülni.

Az eddigi -viszonylagos- hallgatás oka és reményei után az expedíció állásáról röviden:

Zsolttal együtt megfogalmaztuk, hogy ez a felmenet mindenképpen a legkeményebbek közé tartozott, hacsak nem a legkeményebb volt. 5500 méterre az utolsó 200 métert fix kötelek segítségével teszi meg az ember és ezt megelőzte egy kétnapos, "lenyűgöző" gleccser menet! Le, fel morénákon, óriás és kisebb köveken keresztül. Igazán felemelő! A teherhordókkal való közös hálósátor felemelő érzéséről és az 1 hetes szagokról csak az tud némi képet alkotni aki járt a Baltorón hasonló helyzetben. De, cél a Kancsendzönga!

Terveinkhez képest 3 nappal előbb, 12-én értük el az alaptábort, 5500 méteren.

Eszembe jut egy nem jó emlékü 5500 méter. Tavaly az Annapurnán ebben a magasságban ért véget a "hivatalos" akklimatizáció!!

Körülményeink itt az alaptáborban rendezettek, mindenkinek van személyes sátra, és a csapat étkezősátra is kielégítő. Négyen vagyunk, nem szorongunk. Itt van régi barátunk, ennek a nemzetközi expedíciónak a kinevezett vezetője Oscar is (mi az egyszerűség kedvéért Kadhafinak neveztük a lenyűgözö hasonlóság miatt). Ezekben a percekben kapott egy  rossz hírt, személyesen Carlos Soriától és kíséretétől, hogy elhunyt az édesanyja. Részvétünk!

Viszont van jó hír is. Elindult a munka a hegyen. Az expedíciók sherpái építgetik az útvonalat klienseik számára, ami némi előnyt jelent nekünk is. Nagy mozgás formálódik ezen a gigászi hegyen.

15-én, Zsolt, Peti és Jaro egy kirándulást tettek az egyes tábor felé vezető szakaszon az ugynevezett vállig, 6000 méterre.

Petinek nem sikerült elégségesen akklimatizálódni és ezzel az emelkedéssel szerettük volna egyértelműsíteni, hogy föl, vagy lefele kell az irányt vennie. Aztán némi kényelmetlen éjszakával és vízhajtóval helyrebilleni látszott a probléma.

Úgy, hogy az a döntésünk születtet, az egyes tábor kiépítésében vegyen részt kellő figyelemmel. Tapasztalat az, hogy egy első föllépésnél az I-es táborban való alvásnál (6200 m.) az egészséges szervezet helyrebillenti önmagát. Így is történt, Petink helyrebillent, elmúltak a panaszok. Azalaptáborba visszaérve semmilyen akklimatizációs rendellenesség nem látszik rajta.

Reméljük, hogy ez a reakció sorozat a nagyobb magasságokban való mozgást nem gátolja többé a természetes jelenségek kivételével.

Tehát összefoglalva: Áll a magyar csapat egyes tábora 6200 méteren egy sátorral. Mindenki az alaptáborban van, jó hangulatban és hallgatja Járo lejátszóján kikerülhetetlen Karel Gott és egyéb régmúltú zeneszámokat. A Lady Karnevál- nál jut eszünkbe az Irígyes-Mirigyes-hónaljas bazseválók zseniálitása. A következő akció a kettes tábor elérése lesz 2-3 nap múlva. Ehhez az időjárási viszonyoknak is meg kell változni, mert tegnaptól havazik, ma egész nap hajnaltól. Nincs nagy meleg sem, ez egy hűvösebb régiója a Himalájának, a magasság is indokolja.

Itt az ebéd! Dalbat, valami dobozból szabadított patkányhússal. A konyhafiú mereven áll és nézi, vajon legyűrjük-e?

Egyszóval: a szakács piszkosul gyenge! Ilyen fantáziátlan szakácsunk még nem volt, de betörik azt garantálom!

Üdv a következő jelentkezésig:  KL.

Hóha! Ha valaki tud valamit Kovács Gáborról (a trekkingesünkről) Írja meg legyen kedves. Nagyon aggódunk, el ne vesszen!

Persze, tudjuk, hogy van az a pénz amelyik nem vész el. De mégis, nem vennénk a szívünkre, ha görbülne a hajaszála.

Azért tudjátok, az energia kutya vacsorája!  Na, nem Somájé, mert annál biztosabb a földön nincs!

KL.

6184 métert mutat a gps, ezt kerekítjük 6200-ra.

N 27’40,782

E 88’06,884

Április 18-án indulunk és már az elején a legáltalánosabb hibával: későn.

A vállig már bejártuk az utat 15-én nagyon jó körülmények között. Leginkább a kemény jól járható felszín volt biztató. Akkor 9 órakor indultunk és délre értünk fel, miközben az időjárás ködös, havazósra váltott.

A hegygerinc mögül felkelő nap reggel hétkor süt a sátrainkra. Nyolcra időzítettük a reggelinket és  mivel elég hamar elérhető az egyes magashegyi tábor, nem siettünk a pakolással sem. Végre 11 körül indulunk, ám az első havas lejtőn már érezni, hogy nem csak a meleg hátráltat hanem a beszakadóssá vált hófelszín is. Bosszankodok, hogy már megint magas lett a kényelem ára, mivel a korai indulást a hideg kényelmetlené teszi.

Nagyobb hátizsákokkal és nehezebb haladással mint először, de most is három óra alatt elérjük a vállat. Majd indulunk tovább a meredek gleccserfalak felé. Délutánra minden mozgás megszűnt a hegyen, csak mi araszolunk köves, mélyhavas, meredek majd jégfalas terepeken.

A gleccserfal áthajló tetején átmászva már csak kisebb séta és egy óriás hasadék peremén találjuk az első tábor sátrait, amelyet az előző nap hoztak fel.

A délelőtti meleg ingadozva átcsap szeles felhős hidegbe, miközben még néha előbukkan a nap. 

Több sátor áll, eldöntjük, hogy az általunk felhozottat csak reggel állítjuk fel. Csak mi vagyunk bárhová befekhetünk, pihenünk, főzünk.

Az alvásra kisebb hálózsákot hoztam fel, amelyet pehelykabáttal kell kiegészíteni. Viszonylag működik, de még kicsit fejleszteni kell a rendszert, kicsit fáztam.

Péter elindulását egy kisebb vita előzte meg, mivel úgy tűnt nem tud kelőképpen akklimatizálódni és így nagy kockázata is lehet tartósabban még magasabban lenni. Kondival jól bírja és nincs is baj míg mozgásban van, de amint megérkezünk, elég rosszul néz ki és a pulzoximéter is igazolja, hogy nagy a terhelés a szervezetén.

Kérdésesé vált, hogy le vagy fel menjen, mivel elég kondis és felfelé szeretne menni, elfogadtuk és szerencsére az első tábor közel 6200 méteres magasságában is jól volt.

Április 19 délelőtt gyors iramban lejövünk az alaptáborba. Fárasztó volt az első tábor elérése, ottalvás, lejövés, amely fontos része az akklimatizációs folyamatunknak.

EZs

Erőss Zsolt telefonos jelentése szerint a csapat három tagja (Erőss Zsolt, Kiss Péter és Jaroslav Dutka) kiépítette az I. tábort majd visszatért az alaptáborba. Áramuk még még mindig nincs, a napelemek sem nagyon működnek. Valamennyi energiához mégis hozzájutottak, így holnap részletesebb beszámoló és fényképek várhatóak.

Kollár Lajos telefonos jelentése szerint egyelőre alig van áramuk, mindkét aggregátor elromlott a Kancsendzönga alaptáborában, de jól vannak. Tegnap havazott, a csapat három tagja (Erőss Zsolt, Kiss Péter és Jaroslav Dutka) az egyes tábor kiépítését ugyan még nem kezdte meg, de az első akklimatizációs magashegyi túrájuk már megvolt, mintegy 6000 méterig, az I. tábor alá mentek fel. Egyelőre küzdenek azért, hogy legyen áramuk.

Elbúcsuzunk trekkerünktől, Gábortól meg időben

Úton az alaptáborba

Pudzsa a BC-ben

Az alaptáborból jelentkezünk, sajnos  még mindig nincs elég energiánk, nem érkeztek meg a felszerelések. Nagyon szívós kemény felmenet volt és a hordárok nagy része még nem érkezett meg. Visszamenőlegesen néhány adatot pontosítunk:

• ápr. 7-én érkeztünk Tortongba, 2980m, EN27,31,689 E87,54,810
• ápr. 8-án Tseramba érkeztünk, 3800m, EN27,34,178 E87,58,628
• ápr. 9-én Ramche 4502m, EN27,35,651 E88,01,873
• ápr. 10-én Midl Camp 4868m EN27,38,612 E88,04,374
• ápr. 11 BC 5510m EN27,40,467 E88,06,224
• ápr. 12-én Puja volt az alaptáborban, ez az első pihenőnapunk.

Megtörtént az ismerkedés több mászóval és a mai nap elindultak a sherpák és a koreaiak az egyes tábor felé a fix kötelek kiépítése miatt. Mindenki kiváló állapotban van, kivéve kitűnő hegymászónk, Kiss Péter aki gyomorpanaszokkal küzd, némi pulzoxi méteres problémái is vannak, reméljük a pihenőidő miatt teljesen rendbejön és néhány nap múlva irány a hegy. 

Amint energiaforráshoz jutunk, bővebb információval szolgálunk.

A négytagú magyar Kancsendzönga-expedíció hosszú és nehéz út után megérkezett a 8586 méter magas hegy alaptáborába (BC), amely a tervezettnél magasabban, majdnem 5500 méteren van.

Mindenki jól van, a csapat trekkinges tagja, Kovács Gábor már lefelé tart a hegyről. A helyzet egyelőre nem tökéletes, ugyanis a cuccaik még nem érkeztek meg, így egyelőre ők is a túrafelszerelésben vannak.

Holnapra várható hosszabb beszámoló, ez attól függ, lesz-e már elég áramuk.

Lajos jelenti:

Itt vagyunk Tseram-ban 3800m-en, holnap indulunk tovább Ramche-ba a gleccser szélére 4600m-re. Ez a terv. A töltöttségünk nagyon kicsi, de mindenki jól van, egészséges. Ha minden a terv szerint megy, 3 vagy 4 nap múlva érjük el az alaptábort.

Üdv Mindenkinek

a Csapat

Az expedíció a 2100 méteres Yampudiból indulva pénteken elérte a Lassiya hágót (3410 m). Vasárnap a csapat továbbhalad 3868 méteren fekvő Cheramba.

"Mindenki jól van, jó a hangulat, haladunk és valószínű itt tartunk egy akklimatizációs pihenő napot" - írta Kollár Lajos, az expedíció vezetője.

A csapatnak nagyon kevés az energiája a felmenetben, ezért nem tud gyakrabban jelentkezni.

A túránk elején (április 3)

Elérkeztünk a járható út végére.
Talán a helyiek csak tudják mi a falujuk neve, de nem tudunk odáig jutni a kommunikációban, hogy kiderítsük. Talán Khanidingbe, de nem biztos, majd csak kiderítjük, beazonosítjuk a térképen.
Mivel korra reggel indultunk, már kilenc körül ide érkeztünk és a teherhordókra várunk. Jó esetben jönnek és délután egy kicsit gyalogolunk.
Mivel a teherhordókkal egyre nehezebb a helyzet felszereléseink nagy részét Katmanduból felküldik az alaptáborba helikopterrel.
Bizonytalan, hogy hány napig megyünk fel és hogy hol lesznek a megállóink. Falusi ellátásunk lesz, mert sátrat sem hozunk. Szállásunk és élelmezésünk olyan lesz mint a helyieknek. Remélem túlélhető akklimatizáció lesz az alaptábor elérése.

Dardzseling (április 1)

Kőrösi úton volt Lhásza felé, amikor 1842 tavaszán itt érte a halál. Akkor még a Himalájai térképezés, felderítés, hegymászás gyerekcipőben járt. Jobb lenne ma is azt látni, amit ő akkoriban: kevesebb ember, a szennyezés fogalma nélkül.
Dardzselingbe való utazásunk elég lassú, zötykölödős volt egy szűkös autóban. Az alföldről elég meredeken kapaszkodunk fel a szerpentineken, ahol a tea ültetvények váltakoznak a dzsungellel.
Az út mindenhol szűkös, nehezen férnek el egymás mellett a járművek. Dardzseling meredek hegyoldalakon terül el, lepusztult, túlzsúfolt épületek és koszos, szűk utcák, halmazaként. A híres teatermelő vidék jelentős, mint történelmi, turisztikai szempontból.
Ez a hely szép lehetne, kétezer méterrel a tengerszint felet, dzsungellel körbevett, jó klímájú vidék, ahonnan még a párás tavaszi időszakban is reggelente rálátni a Kancsendzönga csúcsaira. Az angol gyarmati idők kedvelt üdülő helye volt,a felderítő hegymászó expedíciók indulási helye. Itt bérelték fel annak idején a teherhordókat, amelyek közül a serpák magashegyi szakmunkássá váltak.
Ma az indiaiak kedvelt turista célpontja olyan hegymászó intézettel, ahol nagy nimbusza van a hegymászás küzdelmein át a nemzeti érzelmekre hatni. A vidék nagyhatalmai katonásan fogják fel a teljesítményeket. Indiában, akárcsak Kínában a katonaságnak van pénze, lehetősége hegymászó expedíciókat indítani, ám olyan teljesítményekre büszkék, amelyek manapság az átlagos kereskedelmi expedíciózás szintjének felel meg és annyira távol van a világ élvonaltól mint az ötvenes évek maraton eredménye a maitól. Ma már nem kell katonásan szervezni, irányítani egy expedíciót hiszen minden megfizethető szolgáltatássá vált. A normál utak serpákkal és oxigénnel könnyített próbálgatása lemaradást jelent, mint a parittya a drónhoz képest. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miután tiszteletünket tettük Körösi Csoma Sándor sírjánál és ellátogattunk a helyi állatkertbe amelyen keresztül be lehetett jutni a „Himalayan Climbing Institut” -be is amelyet 1954-ben hoztak létre, a Csomolungma első megmászása után. Itt kissé háttérbe szorultak az angolok, Hillary. Viszont nagy jelentőséggel van kezelve Tenzing, akinek itt vannak kiállítva hegymászó szerelései és kitüntetései.
Az állatkert nem is annyira rossz, közepes körülmények között néhány jellegzetes himalájai fajt lehet látni, mint a hópárduc, vörös panda, fekete medve, farkas, tigris.

Repülőről (március 31)

Erőss Zsolt fényképe

A Himalája térségeiben a legjobb helyi járatú kisrepülőgéppel utazni.
Az autós közlekedés lassú, forgalmas, poros, szemetes.
Március 31-én reggel szálltunk fel Katmanduból a Jeti légitársaság harminc fős gépével. A magassággal tisztább légrétegeket értünk el és gyönyörű rálátásunk nyílt az óriás csúcsokra.
A Csomolungmát a legkönnyebb beazonosítani a róla húzódó felhő zászlóról, amelyet az erős szél okoz. A Kancsendzönga csoportja is tisztán látható, a felvételeinken az útvonalat is beazonosítjuk, amelyen jó lenne feljutni.

Szezon (március 29)

Katmanduba érkezve már üzenet várt minket a Himalája krónikásától, aki rögzitt minden expedíciós eseményt. Miss Holly már elég idős és mostanában embereket küld maga helyet egy kitöltendő nyomtatvánnyal: az expedíció neve, útvonala, tagjai, eddigi eredményeik, foglalkozás ilyesmik.
Már tavaly is vele találkoztunk, most én is megkérdeztem, hogy ő meg hol él. Nagyon agilis középkorú szőke nő, aki él Svájcban, Németországban, talán Amerikában, de a legtöbbet Nepálban. Érdekes, mint ahogy a mi foglalkozásra adott válaszaink is. A kereskedelmi expedíciókban a nyugati világ jól kereső ügyvédjei, orvosai, újságírói, menedzserei vannak. Mi is magunkra húzzuk az általános „menedzsert” de az nem elég, határozzuk meg konkrétabban! Hegyi vezető, ipari alpinista, rendezvényszervező. Jó munkásemberek vagyunk, csak nem olyan hétköznapi életvitellel – megélhetéssel. Jaro megfogalmazása tetszett: „King of the life” - az élet császára, így csinál sok mindent.
Megtudtuk, hogy a szervező irodánk legalább 15 fős összevont expedíciót indit a Kancsendzöngára és hogy már néhány napja úton is van kínai, koreai csapat. Oscar vezetésével, aki idősödő katalán mászó és már legalább háromszor próbálta ezt a hegyet. Talán csak ez van neki hátra a tizennégyből. Tavaly egy alaptáborban voltunk az Annapurnán. Neki sikerült és még a Dhaulagirire is felment utána.
Elmentünk az irodába hagyott felszereléseinkért. Mingma új helyre költözött, Katmandu tibeti negyedének közelébe. Nem egyszerű megtalálni, hiszen itt az utcáknak nincsen nevük, legfeljebb a negyedeknek, csomópontoknak, a körgyűrűnek, némelyik főútvonalnak. Taxisunk többször telefonon egyeztetett mire megtaláljuk.
Jól megy a bolt vadi új palota, szép kerítéssel körbevett nagy telken. Kissé félkész állapotokat suvickolnak emberek, Mingma meg kissé szétesve az expedíciós idény szervezésébe.
Visszafelé megpakoljuk a taxit és még egy ausztrál is beszáll, aki mesél: már elkezdte az akklimatizációt, amikor értesítették édesapja megbetegedéséről. Most szervezkedik, hogy hazajusson. Rengetegen vannak az Everestre de még a Lhocéra is, sajnálja, hogy ki kell hagynia az idényt.

2013-as magyar Kancsendzönga-expedíció tagjai (Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Kiss Péter, Jaroslav Dutka és a trekkinges Kovács Gábor) az indiai Dardzsilinben jártak, ahol meglátogatták Kőrösi Csoma Sándor sírját

Azóta visszaértek Nepálba, és megkezdik a hosszú (a tervek szerint kilenc napos) túrát az 5300 méter magasan fekvő alaptáborba (Base Camp, BC). Az első állomás Phidim lesz.

Megjártuk Dardzselinget, visszatértünk Nepálba.

Most kezdjük felmenetelünket az alaptáborba.

Részletek és képek hamarossan.

Az expedíció Moszkván és Delhin kerszetül hosszú várakozásokkal, átszállásokkal megérkezett Katmanduba.

Jaro hívott Trencsénbe hegyifilmfesztiválra. Az ottani beszélgetésünkben a közös 2005-ös K2 expedíciónk kapcsán felmerült a kérdése az újrapróbálkozásnak.

Mondtam, hogy előtte nem ártana megvillanni nyolcezer méter fölött, meg hogy nekünk most így terv a Kancsendzönga. Így lett Jaro újra a csapatunk tagja, mint 2005-ben.

Akkor a főtámogatónk kérése volt, hogy a környező országokból is legyenek mászók a csapatunkba. Csak a szlovák próbálkozásunk volt szerencsés. Jaro belecsöppent egy olyan expedícióba, ahol a legnehezebben elérhető csúcs a cél és senki sem beszél szlovákul.

Napokkal az indulásunk előtt kezdett el tanulni angolul, mivel a csapatunk tagja lett egy román mászó is. Horvát mászóra is szükség lett volna, de már nem tudtunk együttműködést létrehozni.

Jaroval lehettek vicces kommunikációs nehézségeink, de alapjában véve jól megértettük egymást, ott volt a helye a hegyen, a feladatban, a csapatban.

Eleinte ez kétséges volt. Első felmenetelünk idején, nagyon kimérten mozgott. Csak semmi kapkodás, egyáltalán nem zavarta, ha elhúznak mellette. Lemaradva a maga tempójában haladt és biztonságosan, jó állapotba érkezett meg a magashegyi táborba, ahol az előrerohantak igyekeztek kipihenni a megterhelést.

Később egyre jobban felzárkózott a dinamikusabban haladó csapathoz és lehetett rá számítani a csúcsmászásban.

Viharban kellett nekivágnunk mert csak két nap jobb időt jeleztek előre az időjárás jelentések. A kettes tábort nem is értük el, az erős szél felemésztette energiánkat és beláttuk, hogy a feletünk álló nehéz szakasz túl sokat venne ki belőlünk. Együtt állítottunk fel egy sátrat, ahová a harmadik társunk be is fészkelte magát. Jaroval meg nekiláttunk az én sátram felállításához. Erősen cibált a szél, átfagyva küzdöttünk a csapkodó sátorponyvával. A rudazattal kell mihamarabb kifeszíteni. Összerakva áttoltam Jarónak, de túl nagy lendülettel és a kezei között tovacsúszott a mélységbe. Kétségbeesetten kutatom, hátha elakadt valahol és elérhető, érte lehet mászni. Jaro meg húz vissza, hogy ennek annyi, maradjak csak nyugton. Tépelődök a kialakult helyzeten, Jaro meg vállat von: le kell menni, az egyes táborból még hozhatok fel sátrat. Nem – az túl nagy erőfeszítés sem idő sem energia nincs elég rá. Talán mégis jobb lenne nekiveselkedni és elérni a kettes tábort, ahol ilyen viharban nem állíthatnám fel a sátrunkat de beférhetnék a lengyelekhez.

Jaro nem várja ki a tépelődésem végét, eltűnik a másik sátorban. Túl nehéz és bizonytalan a felfelé haladás is. Maradok és próbálom egy rúd hiánnyal felállítani a sátrat. Lehetetlen.

Jaroék sátrába nyomulok, kiolvadok, inni is kapok, majd megosztom az elhatározásom: segítsenek a hiányos sátor rögzítésében, kihúzom ott az éjszakát. Így folytathattam a következő napokban a K2 megmászásának próbálkozását.

Az első szépidős napon a csúcstámadó tábor elérése a célunk. Hihetetlen, hogy sehol sincs a tegnapi viharos felhőzet, mindenhol szikrázó verőfény. Nagyon mélyről jöttünk nagy szakaszt és már a horizonthoz közelit a nap. A következő napra még sokat kell tartalékolni és már elég fáradtak vagyunk. Jaro komótos tempója kezd túl gyors lenni számunkra. Amint eltűnik a nap, belénk mar a hideg. Még van néhány óra sötétedésig, de túl elérhetetlené válik a tervezett utolsó tábor helyszíne. Az ujjaim és lábujjaim fájdalmas markolászásban vannak, hogy kikerüljem az elfagyásukat. Érzem, hogy kezelhetettlen szintre jut az elfagyásom. Kati helyzete ugyan ez. Jaro nem érti: - menni kell még odébb a hely, ahol majd sátrazunk. Nem! - küzdök vele. - Most azonnal meg kell állnunk, mert összefagyunk. Itt a jégtornyok között a nagy hóban gyorsan kialakítunk egy sátornyi helyet. Kicsit szűk hármunknak, de amint bent vagyunk, mintha fűtött helységbe léptünk volna: az elfagyással való küzdésünk kezelhető lett. Visszamasszírozzuk az életbe végtagjainkat és élvezzük a lenyugvó nap által festett tájat.

A K2-re 2005-ben senkinek sem sikerült feljutnia. A csúcsmászásban a társaim az elfagyás veszélye miatt fordultak vissza, én továbbhaladva csatlakoztam a kazahokhoz. Jó esélyek villantak meg és túl voltunk a technikai nehézségeken, de a legfelső régiók mélyhava kifogott rajtunk és feladásra kényszeritett 8300m körül. Az újra ránktörő vihar emlékezetesen keménnyé tette levonulásunkat.

Fotó: Barabás László (4bakancs.com)

Aki lemaradt volna a ma délelőtti sajtótájékozatatóról, az könnyedén pótolhatja:

Kiss Péter, Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Simicskó István

És itt az MTI hír is:

A 8586 méter magas Kancsendzönga meghódítását tűzte ki célul a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat csapata, amely szerdán indul útnak Budapestről.

A világ harmadik legmagasabb hegycsúcsának meghódítására készülő csoport - Kollár Lajos, Erőss Zsolt, a gyöngyösi Kiss Péter és a szlovák Jaroslav Dudka - a tervek szerint június elején tér haza Ázsiából. 

Óriási próbatétel, kihívás és pozitív üzenet az otthon maradóknak a Magyarok a világ nyolcezresein legújabb vállalása - hangsúlyozta a sportért és ifjúságért felelős államtitkár kedden, a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón Budapesten. 

Simicskó István hozzátette, hogy fontos támogatni azokat a bátor embereket, akik másoknak példát mutatva fedezik fel a világot és szereznek új ismereteket. Emellett a csapat tagjai Kőrősi Csoma Sándor emlékét is felidézik útjukon, hiszen a nepáli-indiai határon emelkedő Kancsendzönga megmászása előtt felkeresik és megkoszorúzzák sírját az indiai Dardzsilingben. Mint mondta, az államtitkárság 4 millió forint támogatást nyújt az expedíciónak. 

Erőss Zsolt arról szólt, hogy a hegy megmászásánál nehézséget okozhatnak a lavinaveszélyes, hosszú és mélyhavas lejtők. Terveik szerint minimum 4 tábort alakítanak: az alaptábort 5500 méter körül, 6 és 7 ezer méter között kettőt, egyet pedig 7 ezer méter fölött.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A 14 nyolcezres csúcs közül eddig 11-et hódítottak meg magyarok, a Kancsendzönga mellett még a Annapurna és a K2 van hátra.

A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító azóta is követi ezt a hagyományt.

A Kancsendzönga expedíció időbeosztása:

• 2013-03-27: Indulás Budapestről 11:00 LisztFerihegy 2B

• Érkezés Delhibe - belépés Indiába, csomagjaink átcuccolása, feladása, várakozás. Kilépés Indiából, repülés Katmanduba. (1300m)

• Nap: Érkezés KTM-be, Elhelyezkedés a szállodába (Tashi Dargey).

• Nap: KTM intézkedés.

• Belföldi repülés Bhadrapurba , dzsipezés Phidimbe, sátrazás.

• Indulás  és érkezés Dardzselingbe (szálloda).

• Dardzseling (2050m), Kőrösi program (szálloda).

• Indulás vissza Phidimbe (szállás sátor).

• Phidim, Csomagolás. (sátor).

• Trek Panchami. Éjszaka sátor.

• Trek Doban. Éjszaka sátor.

• Trek Khewang. Éjszaka sátor.

• Trek Yamphudin. Éjszaka sátor.

• Trek Amje Khola. Éjszaka sátor.

• Trek Torontóba. Éjszaka sátor.

• Trek Tseram. Éjszaka sátor.

• Trek Ramje. Éjszaka sátor.

• Trek a Glacier Camp. Éjszaka sátor.

• Trek Kancsendzönga Bc. Éjszaka sátor

Kb. április 15-től Hegymászás 30-40 nap.

Levonulás:

• Trekk Ramje (sátor)

• Trekk Amje Khola. Éjszaka sátor.

• Trekk Yamphudin. Éjszaka sátor.

• Trek Khewang. Éjszaka Camp.

• Trek Panchami. Éjszaka Camp.

• Trek Ghopetar. Éjszaka Camp.

• Drive Gopetar a Badrapur és repülővel KTM Szálloda

• KTM.

• Indulás Budapestre! Érkezés május végén - június elején.

Nem vagyok csúcsformában, de még a lehetőség is odébb van. Május közepére kell időzítenem a legjobb állapotomat, amikor a legkedvezőbb körülmények várhatók nagy magasságokban is.

Egy expedíció ép elég jelentős esemény az életünkben, amint közeledik az indulás időpontja olyan érzés erősödik bennünk, hogy csak most, előtte ne történjen valami kisebb baleset, húzódás, zúzódás, rándulás. 2013 február elején a Kilimandzsáróról lefele poroszkálva történt velem olyan, ami eddig még nem és ami kapcsán az első félelmem a tavaszi expedíció lehetőségének elvesztése volt.

Szupermen repülő testhelyzetébe kerültem,  az egyik kéz előre kinyújtva ezt követi a hosszan kinyúlt test, lefeszített lábfejekkel. Csakhogy a cél nálam nem volt túl távoli mégis a reflexeim nagy becsapódásra számítottak. Kezem csuklóból derékszögben hajlított volt a tompításra felkészülve.

Soha nem estem ilyen szerencsétlenül.

Éreztem, hogy nem tudom korrigálni szanaszét csúszó lábaimat a meredek, salakos, törmelékes terepen és hogy már az esés védésére kell figyelnem. Éppen levettem a ruházatomból, elpakoltam a fényképezőgépet és neki indultam.

A lendület fejel előre vitt súlyos zuhanással. Hatalmas ütést éreztem a bal tenyeremen és a hónom alatt. Zsibbasztó fájások jöttek, nehezen dobtam le a hátizsákom, a sérülés lehetősége és mértéke a tavaszi expedíciót fenyegeti.  Valami történt a baloldalamon, de nem találok semmi különöset, a vállam viszont furcsán áll. Eltört a kulcscsontom! Sohasem volt ilyenem. Egy hozzám érkező társammal próbáljuk kitapogatni a helyzetet. Mégsem a kulcscsont, az ép. A váll ízületemnél van a gond, kiugrott a felkarcsont a helyéről és a hónaljamba feszül.

Ez elég komoly sérülés, láttam már ilyent, de nekem sohasem volt. Egy – két régebbi szerencsésen túlélt csúszás – zuhanásom után (Nanga Parbat '99, -Tátra 2010) volt olyan érzésem, hogy az összes ízületemet megzúztam és akár ki meg vissza is ugorhatott a vállam, de nem volt teendőm vele, jól gyógyult.

Egyszer kiugrott egy újízületem és ott a sziklán helyre raktuk, nehéz volt, de jobb rögtön az adrenalin buzgásban megtenni, amit lehet.

Tegyük helyre a vállamat!

A társam húzza, de mind a ketten bizonytalanok vagyunk. Jön a következő emberünk, tanáccsal – nem elég. Majd jön valaki, aki határozottabb. Az oldalra fekszem, ő szemben velem, lábát a hónaljamba nyomja és húzza a karomat. Vadul fáj de elviselhető, inkább attól félek, hogy többet ártunk. Szakadhat, sérülhet ín, ideg. Abbahagyjuk, rögzíteni kell és lemenni.

Erről a vulkáni kúpról nem lehet esés nélkül lejönni, mindenki többször elcsúszik. De jó lett volna óvatosabbnak lenni, most fokozottan figyelnem kell, minden hirtelen mozdulat extra fájdalmakkal jár. Lassan, óvatosan elkezdem ereszkedésem egy mellém szegődött helyi vezető segítségével, aki a hátizsákomat is átvette.

A fájás tompa, csak néha éles, amikor megcsúszok.

Nagyon hosszú fáradságos lemenet. A legjobb itt jó erőben leszaladni.

Elérve a Barafu tábort több orvossal is tudok beszélni. Fájdalomcsillapítót adnak, tanácsot a rögzítésre, meg hogy menjek le vele mihamarább kórházba.

Délután az egész csapattal lejjebb vonulunk egy tábornyit. Nem érzem vészesnek a fájdalmakat de vettem be fájdalom csillapítót. A sátorba nehéz lenne bemásznom és tűrhető helyzetet találnom. Az alvás egy külön kín, nincs az a helyzet, amely megfelelne. Kapok egy kis szobát ággyal, így jobb a helyzetem és aludni is tudok. Éjjel újabb fájdalomcsillapítót veszek be és alszom hajnalig, bár az alvás összemosódik a helyezkedéssel, ébrenléttel.

Reggel hosszú lemenet, amelynek az utolsó részén a nemzeti park mentő autója vár és visz el a kapuhoz. Kicsit szervezkedünk, majd a legközelebbi korházba vitetjük magunkat. Csapatunkból ketten kísérnek el, meg egy helyi vezető.

Ketten szorulunk valamilyen ellátásra, mivel egy társunk állapota súlyosan leromlott, magashegyi betegségben, amely az oxigénhiányos megterheléstől a szervezetünk keringésének a romlását jelenti

MEGHÍVÓ

A „Magyarok a világ nyolcezresein”

sorozat újabb expedíciója!

A KANCSENDZÖNGA (8586 m, Himalája-Nepál)  2013 Expedíció

a március 27-i indulást megelőzően

sajtótájékoztatót tart, melynek

IDŐPONTJA: 2013, március 26. (kedd), 11:00

HELYSZÍNE:    Nemzeti Színház   (nézőtéri büfé)

(Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.)

Szeretettel várjuk!

Erőss Zsolt, Kollár Lajos

http://himalajaexpedicio.postr.hu/

A „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedíciós sorozatot (Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László) a 2002-es, sikeres Everest mászás után indítottuk el azzal a céllal, hogy földünk 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát mássza meg magyar hegymászó és az ezzel kapcsolatos életmód-sport értékeket népszerűsítse!                                                                                                    

Erőss Zsolt, balesete utáni gyors felépülése lehetővé tette programunk sikeres folytatását!

A 2011-es LHOCE (8516 m. Himalája, Nepál) expedíciónk sikere, már a tizenegyediket  jegyezhette!

Következő feladatunk (a 2012-es sikertelen Annapurna kísélet után) 2013  tavaszán a Kangcsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) lesz.

Csapatunk, a „tiszta”, sportszerű mászásra nagy súlyt fektet. Nem használunk oxigénpalackot és magashegyi teherhordókat sem, inkább az alapos felkészülést részesítjük előnyben! 2003-ban létrehoztuk a „Nők nyolcezer méter felett” programot, melynek eredményeképpen négy magyar hegymászónő ért el nyolcezer méter feletti csúcsot!  Közülük Ugyan Anita az első magyar aki  elérte az Everest csúcsát is!

Minden alkalommal filmet, fotót, előadásanyagot készítünk a magashegyek világáról, emberekről, egzotikus tájakról.

Fontosnak tartjuk, hogy ezeket az ismeretterjesztő dokumentumokat élménybeszámolókon ismertessük a sportot, főként az életmód-sportokat kedvelő fiatalokkal egyetemeken, főiskolákon, sportklubokban és az élet számos területén! Eredményeinket példaként állítva az egyszerű kiránduló, túrázó tömegek előtt.

Ösztönözzünk az utazásra, ismereteink gyarapítására, a mozgásra, egészségesebb életmódra, a magyarok megismertetésére távoli földrészeken is!

Környezetvédelmi programunkban, különös figyelmet fordítunk a hegyek tisztaságának megőrzésére,  természeti értékeket féltő szemlélet kialakítására.

A „Magyarok a világ nyolcezresein” csapata rendkívül fontosnak tartja a tömegsport és életmód sportok népszerűsítését az ország határain belül is,  sportolásra és mozgásra felhívó programjaival..

Kiállításaink, élménybeszámolóink, aktív tréningjeink is ezt a célt szolgálják  sikeres expedícióink példáján keresztül, korosztályra való tekintet nélkül. 

Előadásainkon meglepően sok érdeklődővel találkozunk. Tapasztaljuk, hogy élménybeszámolóink hatására mind többen kezdenek kirándulgatni, túrázni, síelni, vagy éppen hegyet, sziklát mászni. Egyszóval: mozdulni!  Utat nyitva ezzel egy jobb hangulatú, egészségesebb életformának.                                                                                                        

Sok  energiát fordítunk a médiumokkal való tartós, jó kapcsolat kiépítésére, főként a sport, a mozgás, a csapatszellem népszerűsítése érdekében. 

Expedícióink rendszeresen és számottevően szerepelnek a médiában. Műholdas kapcsolat-rendszerrel, élő adásban tudunk beszámolni az expedíció munkájáról, média-partnereink segítségével. 

Mindezek mellett, kiadványainkban is (plakátok, naptárak, üdvözlő és ismeretterjesztők) népszerűsítjük a „Magyarok a világ nyolcezresein” programját és annak támogatóit.

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a Bamako Rallyn a Lazarus adományt kísérő Citroen gépkocsit tele szignókkal, kísérő filmmel felajánlotta jótékonysági árverésre. A befolyt összeg 1 millió Ft. feletti részével a Magyar Himalája Expedíció 2013 –as útját kívánják támogatni.

A felajánló levél teljes szövege itt található:

Magyar Himalája Expedició 2013 – Hungary

 „Magyarok a világ nyolcezresein” részére

segítő felajánlás

Kollár Lajos Úr

„Magyarok a világ nyolcezresein” Kancsendzönga 2013 Expedíció

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Magyar Nagyperjelsége nevében  tájékoztatom, hogy  részt vettünk a H-Budapest – Bamako Rally 2013 jótékonysági missziós útján. Lovagrendünk  24 tonnás segélyszállítmányt  szállítókamionját kísérte Citroen –Xantia  gépkocsival.

A Citroenben ülő team résztvevői Nyáry Erika szóvivő – nemzetközi sajtó referens, Szakállas Szabolcs filmes és TV tudósító, a  nemzetközi Team vezetője Jordan SanzTena az adományok szétosztását irányították.

A  Budapest-Bamako Rally 2013. január 25-én indult. 

A humanitárius karaván európai szakasza Magyarországtól Olaszországig tartott,  a több száz résztvevőből álló konvoj kompon keresztül közelítette meg az afrikai kontinenst, ahol Marokkóból dél felé tartva, a világ legszegényebb országai közt számon tartott területekre- Mauritániát és Szenegált követően a jelenlegi háborús övezetet képező Mali helyett Bissau-Guinea volt a végcél.

A nagy afrikai missziónk során  a magyar Szent Lázár Lovagrend járműve a Citroen –Xantia gépkocsi iszonyú keményen küzdött az elemekkel, egyszer sem akadt el, az oda-vissza úton összesen 16.500 km-t tett meg,  viszontagságos időjárás -15 C és + 40 C között (hó-sivatag) terepviszonyok mellett.

Úttalan utakon és sivatagi dűnéken keresztül minden szerelés és karbantartás nélkül különösebb technikai probléma nélkül végig probléma mentesen teljesítette küldetését. 

A Bamako Rallyn induló gépkocsik nagy részét szerelni kellett és sok nagy értékű terepjáró felmondta az utat és visszafordult, vagy hátrahagyva gépkocsijukat a sivatagban –vezetői haza repültek. Különlegességként pedig megemlíteném, hogy a Rally jelentősebb résztvevői és missziónk támogatói szignókkal látták el, majd a Rally során begyűjtött aláírásokkal ékesítve hazatért. A Citroen gépkocsi végig a világban sajtó tájékoztatók és filmesek, Bamako –Rally nyerteseinek, Afrikai sajtó referens, Spanyol királyi család –Nagymesterünk H.E. Don Carlos Gereda y de Borbón Marqus de Almazán, Lovagrendünk vezetőinek aláírásával, teljesítve humanitárius tevékenységét  visszatért Budapestre.

A Lazarus adományt kísérő Citroen gépkocsit tele szignókkal, kísérő filmmel és a csatolt melléklettel felajánljuk Önöknek jótékonysági árverésre.  A befolyt összeg 1 millió Ft.  feletti részével a Magyar Himalája Expedíció 2013 –as útját kívánjuk támogatni.

Budapest, 2013 március 5.

Üdvözlettel:

Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend

Countess Nyáry Éva DGCLJ-J, DMLJ, SMLJ, PSLJ

Grand Prior of Hungary

Kancsendzönga (angol nyelvterületen Kangchenjunga, nepáli nyelven:कञ्चनजङ्घा) tszf. 8586 méteres magasságával a harmadik legmagasabb hegy a világon (a Mount Everest és a K2 után), s egyben India legmagasabb hegycsúcsa is (Nepálban a második legmagasabb hegycsúcs). Nevének jelentése: „a hó öt kincse”, ui. ténylegesen 5 csúcsból áll, melyből négy a 8450 m tszf. magasságot is meghaladja. A „kincsek” jelentése: arany, ezüst, drágakő, vetőmag és szent könyv. A helyi limbu nyelvben a Kancsendzöngát nevezik Sewalungmának is, valamint a Kirantvallásban szentnek tekintik. Az öt csúcs közül három (fő, központi és déli) India, Szikkim szövetségi tartomány északi részén, valamint a nepáli Taplejung körzet határán áll, míg a másik kettő teljes egészében Nepálban, a Taplejung körzet északkeleti részében található. Nepál ad otthont a WWF támogatásával működő KCAP programnak (Kancsendzönga Természetvédelmi Területi Program),[1][2] amelyet a Nepáli Hegymászó Társaság[3] is támogat. Ezen a védett területen él a vörös panda, valamint sok más, elsősorban a havasi életformához alkalmazkodott állat, madár és növény. A Kancsendzönga indiai oldalán található a Kancsendzönga Nemzeti Park.

Bár a Kancsendzönga hivatalos nevét Douglas Freshfield, A.M. Kellas és az angol Királyi Földrajzi Társaság alkotta meg, a hegy nevét számos más módon is ejtik, pl.: Kangchen Dzö-nga, Khangchendzonga, Kanchenjanga, Kachendzonga, Kanchenjunga és Kangchanfanga alakban is előfordul. A végső változatot Őmagassága Tashi Namgyal chogyal (király), Szikkim korábbi uralkodója állapította meg: „…bár a »jungának« nincs jelentése a tibeti nyelvben, a valóságban Zod-ngának (kincs, öt) kellett volna lennie, de a Kang-Chen (hó, nagy) is helyes jelentést takar”. J.L.R. Weir alezredessel való megbeszéléseket követően (aki őfelsége - az angol királynő, Viktória - politikai megbízottja volt Szikkimben), egyetértett a Kancsendzönga elnevezéssel.

Egészen 1852-ig a Kancsendzönga volt a világ legmagasabb hegye, de a William Lambton által megkezdett, s George Everest által folytatott nagy háromszögelési felmérést követően visszacsúszott a harmadik helyre, ekkor lett a Mount Everest, illetve a K2 az első két helyezett. (A műholdas mérések alapján azóta a M. Everest magassága is „megnőtt” 8850 m-re.) A Kancsendzönga első meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik, mely 1955.május 25-én történt egy brit expedíció keretében. A brit expedíció tisztelte Szikkim lakosságának vallását, akik a csúcsot szentként tisztelik, s megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító (mászó) azóta is követi ezt a hagyományt.

A Kancsendzönga öt csúcsa a következő:

• Kancsendzönga (fő) 8586m
• Kancsendzönga (nyugat, Yalung Kang) 8505m
• Kancsendzönga (központi)8482m
• Kancsendzönga (dél) 8494m
• Kangbachen 7903m

A Kancsendzönga hatalmas masszívumát szinte megtámasztják a nagy hegyvonulatok, melyek keletről nyugatra, valamint északról délre futnak, mintegy óriás „X”-t formázva. Ezek a hegyvonulatok temérdek csúcsot tartalmaznak 6-8000 m között. A Szikkimbenlévő keleti hegyvonulaton található a Siniolchu (6888 m). A nyugati hegyvonulat tetőpontja a fönséges Jannu (7710 m), a lenyűgöző északi oldalával. Tiszta, felhőtlen időjárás esetén jól látható Dardzsilingből a Kabru északi (7338 m), és a déli (7316 m) csúcsa, valamint a Rathong (6678 m) hegy is jól kivehető. Az északi hegygerinc átmegy egy kisebb mellékcsúcson (Kancsendzönga észak, 7741 m), ezt követi a Twin Peaks és a Tent Peak, innen tovább a tibeti határ felé halad a Jongsong-La hágó (6120 m) irányába.

A Kancsendzönga indiai oldalán tilos a mászás, de alkalmanként engedélyezik. India felől nehéz megközelíteni a Kancsendzönga régiót, így nincs tömegturizmus ezen a területen, s emiatt a természet megtartotta érintetlen szépségét. A turisták körében nagyon népszerű a Goecha Lahágó és környéke. A Kancsendzönga északkeleti oldalán található a 26 km hosszú Zemu gleccser.

Forrás: wikipédia

Erőss Zsolt (Mogyoród)

13 évesen ismerkedet a hegymászással a Gyergyószentmiklós vidéki Békási szorosban, képzett hegymászóként 1990-től vesz részt a magyar expedíciózásban. Évente ott van a magashegyekbe induló expedíciókban, többnyire sikeresen. Nehéz és új útvonalakat is teljesített, az első magyar számos magas hegy csúcsán. Alapító tagja a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciós sorozatnak. Média ismertsége az első sikeres Everest expedícióhoz (2002) és balesetéhez a Tátrában (2010) köthető. A jobb lába elvesztése után is meg tudott felelni a legnagyobb kihívásoknak, 2011-ben sikerült 8516 méteres csúcsot másznia és továbbra is esélyes hogy elérheti a föld 14 legmagasabb csúcsát, amelyek 8000 m fölé nyúlnak. Számos kitüntetésben részesült, megjelenéseivel a környezetvédő, aktív életformák hirdetője.

Kiss Péter (Gyöngyös)

Még gyerekkorában megismerkedett a hazai teljesítménytúrázással, kétszer "Az év teljesítménytúrázója" lett. 18 évesen fordult a magasabb hegyek felé, először hazai mászóiskolákban, majd a Magas-Tátra zordabb falain csiszolta mászótudását. Expedíciós barlangász, mintegy 15km-nyi barlangjárat felfedezése kötődik a nevéhez. Első magyarként érte el az Alpok összes (82db) 4000-es csúcsát és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét. Számtalan nehéz alpesi utat teljesített az elmúlt években, a fiatal hegymászó generáció oszlopos tagja. Hobbija a futás, sokszoros maratonista és ötszörös Balaton kerülő.

Jaroslav Dutka (Szlovákia)

A szlovákiai hegymászók élmezőnyéhez tartozik. Nagyon fiatalon kezdte a hegymászást. Sok szép és nehéz úton edződött a Magas Tátrában és később az Alpokban. Ötször mászta az Eiger É-i falát és összesen 35 napot töltött a falban. A Karakorumban  lévő Nagy Trango Tornyok szakértője, mászója. A Szlovák Nemzeti csapattal több nyolcezres expedícióban vett részt: Everest, K2, Cso-Oju, Shisha Pangma. Többször járt 8000 méter fölött. A 2005-ös  Mol-K2 Expedíció tagjaként, kitűnő mászóra és barátra leltünk.

Patrí medzi špičkových horolezcov na Slovensku. S lezením začal vo veľmi mladom veku. Vyliezol veľa ťažkých a pekných ciest vo Vysokých Tatrách a neskôr v Alpách. Päťkrát vyliezol severnú stenu Eigeru, strávil v nej dohromady 35 dní. Je odborníkom aj na Trango veže v Karakorame. Bol členom viacerých slovenských expedícií na osemtisícovky: Everest, K2, Cho Oju, Shisha Pangma. Viackrát bol v zóne nad 8000 metrov. V roku 2005 v rámci expedície Mol-K2 sme našli v jeho osobe vynikajúceho lezca a priateľa.

Kollár Lajos (Mezőszemere)

Az expedíció vezetője-szervezője, alaptábori ember. A hegymászást 1972-ben kezdte. Tátra, Alpok, Kaukázus, majd az 1997-es és a 2001-es sikeres Grönland-expedíció szervezője és résztvevője. Himalája expedíciók: 2003-as Gasherbrum; a 2005-ös K2 8611m, a 2007-es Hidden Peak 8068m és Broad Peak 8047m, (Karakorum-Himalája, Pakisztán), a 2006-os Dhaulagiri 8167 m, a 2008-as Makalu 8463 m, a 2009-es Manaslu 8156 m, a 2010-es Cso-Oju 8201m, a 2011-es Lhoce 8516m, a 2012-es Annapurna 8091m expedíciók vezetője, szervezője. 2003-ban, Erőss Zsolttal és Mécs Lászlóval létrehozta a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciós sorozatot azzal a céllal, hogy földünk 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát mássza meg magyar hegymászó és az ezzel kapcsolatos életmód-sport értékeket népszerűsítse.